Két idős nő halt meg a figyelmetlensége miatt, de nem kell börtönbe mennie

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett börtönt kapott az a 64 éves gyulai férfi, aki áprilisban Békéscsaba és Gyula között elütött két idős nőt. Egyikük azonnal, míg a másik nő két héttel később, a kórházban halt meg.
Vágólapra másolva!

A vádirati szerint a férfi egy teherautóval ütötte el a 75 és 86 éves nőket, akik 20 kilós csomagot cipeltek. Ezen a helyen nincs zebra, csak egy 45 lépcsős felüljáró, amit nem akartak megmászni.
Szintén a vád szerint azonban

a férfi nem a kellő figyelemmel ment, ezért nem vette észre a nőket.


Sajnálom, hogy mindez megtörtént. Teljesen összetörtem, tönkrementem idegileg mondta a férfi az ítélet előtt.

Végül két évre ítélték a sofőrt, amelyet három évre felfüggesztettek. Emellett két évre elvették a jogosítványát, amiből eddig letelt kilenc hónap és ki kell fizetnie 600 ezer forint bűnügyi költséget.