Megcsúszott egy gyerek a jeges úton, megsérült, sáros lett, emiatt a buszsofőr nem engedte felszállni

Credobus, Credo Inovell, Kravtex, busz
Vágólapra másolva!
Felháborító eset történt Zsámbékon, melyet egy szülő osztott meg a közösségi oldalán. Az édesanya gyereke Zsámbékon a helyi járathoz sietve elcsúszott a jeges úton, aminek következtében megsérült, és az esés miatt koszos lett a ruhája. A buszsofőr mindezek után nem engedte felszállni a gyereket a buszra, arra hivatkozva, hogy sáros lett a kabátja. 
Vágólapra másolva!

Az anyuka a közösségi oldalon mesélte el a történetét, ami nagy felháborodást keltett, és már több százan megosztották azóta. Ebben azt írja; Zsámbékon,

az iskola végeztével fia sietett a buszhoz, hogy elérje a Pátyra tartó járatot, de a jeges úton megcsúszott, elesett, és alaposan megsérült.

"Megsérült az arca, a keze, sáros lett a kabátja, a nadrágja oldala. És nem igazán látom hol és hogy tudott volna ebben a helyzetben magán segíteni. Tisztálkodni, törölközni.

- mesélte el a történetet a nő.

Az édesanya elmondása szerint az iskolától még 12 km az út hazáig, a fiú emiatt a mínuszokban volt kénytelen tovább várakozni, immár sérülten, sárosan, vizesen.

Illusztráció Forrás: Credobus

"Ha a szülei dolgoznak Budapesten, órákba telik onnan Zsámbékra érni. Ha esetleg nincs is autójuk, még több.

- fakadt ki az édesanya.

Az asszony reméli, hogy a poszt eljut az érintett buszsofőrhöz is, és legközelebb másképp reagál majd egy ilyen helyzetben. Információink szerint a Volánbusz vizsgálatot indított az ügyben.

Leszállították a sarkadi buszról, mert munkásruha volt rajtahttp://www.origo.hu/itthon/20190123-egy-33-eves-ferfi-sarkadrol-akart-eljutni-gyulara-munkaba-sietett-volna-de-nem-ert-be-idoben.html?utm_source=hirkereso