Teljes az ellenzéki mellébeszélés a Jobbik náci botrányában

2019.01.28. 13:04

Múlt vasárnap robbant ki a Jobbik elnökének karlendítős botránya, amely minden jó érzésű emberben felháborodást okozott, nem úgy az örökösen az antiszemitizmus magyarországi terjedéséről szónokoló ellenzéki politikusokból, akik úgy beszélnek mellé, mintha az életük múlna rajta. „Ezeknek a pártoknak más múltjuk van, de az ország jövője összeköti őket és az ezért érzett felelősségünk, úgyhogy ez az ügy nem lehet akadálya, hogy később együttműködjünk” – ez csak egy nyilatkozat a sok közül, ami megmutatja, mennyire veszi komolyan a balliberális blokk az antiszemitizmus elleni küzdelmet. Totális meghasonulás – politikai érdekek mentén.

Pontosan egy hete hozta nyilvánosságra a Hír TV azt a felvételt, amely útjára indította az utóbbi idők egyik legsúlyosabb náci botrányát. A videón az látható, amint Sneider Tamás újdonsült felesége – férje nyakában – kétszer is a hitleri karlendítéssel pózolt egy esküvői felvételen.

A 30-as, 40-es időket idéző jelenetsor meghökkentette a magyar társadalom jelentős részét, nem úgy az örökösen az antiszemitizmus magyarországi terjedéséről szónokoló ellenzéki politikusokat. Érdemes megfigyelni, a magukat demokratáknak nevező honatyák és jobbikosok hogyan beszéltek mellé a karlendítős botrány kirobbanását követően. Ugyanis számtalan ellenzéki nyilatkozat született a témában, amelyeknek közös vonásuk, hogy igyekeznek relativizálni Sneiderék tettét. Egy biztos: innentől kezdve a balliberális politikai blokk nem tudja hitelesen az antiszemitizmus elleni harc vezetőjeként pozícionálni magukat. Következzék a Nagy Ellenzéki Náci Botrány Kimagyarázás kronológiája: 

  • Bangóné Borbély Ildikó, MSZP (2019. január 21.): „A kormánypárti politikusok nagyon vigyázzanak, mert akár az ő családjukról is kikerülhetnek videók, és akkor ne csodálkozzanak, ha számon fogják kérni őket.”
  • Barabás Richárd, Párbeszéd (2019. január 21.):A Jobbik hónapról hónapra bizonyítja, hogy képes az önkritikára.”
  • Gréczy Zsolt, DK (2019. január 21.):Nyilván a Jobbik házon belül tisztázni fogja, hogy ez a videó mit jelent, illetve van-e ennek bármiféle következménye.”
  • Szél Bernadett, független képviselő (2019. január 21.): „Az ellenzéket Orbán Viktor hozta olyan helyzetbe, hogy együtt kell működniük.”
  • Vadai Ágnes, DK (2019. január 21.): „Pártkérdésekben forduljanak az illetékesekhez.”
  • Ander Balázs, Jobbik (2019. január 21.): „Kérdéses volt a privát, családi eseményeken készült felvételek kikerülése, csak egy rettegő diktatúra az, ami ilyen eszközökhöz folyamodik. De nem kívánok más privát szférájába beavatkozni.”
  • Arató Gergely, DK (2019. január 21.): „Nem kommentáljuk más pártok belügyeit.”
  • Varju László, DK (2019. január 22.): A Jobbik részéről nagyfokú változás érzékelhető, és a mostani botrány az esetleges összefogásra sem nyomhatja rá a bélyegét. A Fidesznek fontos érdeke, hogy minél több ilyen felvétel jelenjen meg.”
  • Csárdi Antal, LMP (2019. január 22.): „Nem az én feladatom, hogy döntsek, de mindenképpen kell, hogy legyen valami következménye az ügynek. Ha lesz bármilyen következménye, akkor lehet együttműködés, az egy nehezebb kérdés, hogy ha ez következmények nélkül marad, akkor az egy újraértékelését teszi szükségessé a kialakult helyzetben.”
  • Magyar Zoltán, Jobbik (2019. január 22.): „Aljas dolognak tartom, hogy bárki egy politikus magánéletében kutakodjon.”
  • Hiller István, MSZP (2019. január 22.): „A szövetségi politika nem esküvőkön dől el.”
  • Horváth Csaba, MSZP (2019. január 22.): „Nyilvánvalóan nem segítenek ezek a régmúltbeli események felidézései, de új időszámításnak jelent a november-december óta történtek a Jobbiknál. Azóta a Jobbik korrekt politikai partner, azok a mondatok, amik elhangoznak jobbikos politikusoktól, vállalhatók és támogathatók. (...) Ma sokkal több dolog van, ami a Jobbikkal összeköt bennünket, mint ami elválaszt.”
  • Tokody Marcell, Jobbik (2019. január 23.): „Lagziban készült felvétel, amin egyebek mellett ezt a Barbie babára emlékeztető kézmozdulatot is alkalmazta a hölgy, nyilván Barbie babának sem képzelte magát, ahogy gyakorló nácinak sem, és ez egy lagziban készült felvétel, szerintem nincs ember, akiről ne lehetne bármilyen belemagyarázós vagy kellemetlen felvételt készíteni, bármilyen laza, oldott hangvételű pillanatban.”
  • Horváth Csaba, MSZP (2019. január 23.):Tavaly november óta új helyzet van a Jobbik részéről, ők elváltak attól a radikális irányzattól és attól a radikális politikától is, amivel nem tudtam egyetérteni és azonosulni. Tavaly november óta a Jobbik egy demokratikus ellenzéki konzervatív pártként viselkedik, és nincs okom, hogy erről egy más képest alakítsak ki.”
  • Demeter Márta, LMP (2019. január 23.):Ahogy eddig is konkrét ügyek mentén és konkrét politikai programok mentén tudunk együttműködni. Az LMP-nek egyébként az alapításától kezdve teljesen világos az elvi álláspontja, tehát mi mindenféle szélsőséges megnyilvánulástól természetesen elhatárolódunk, és a Jobbik pedig a saját belső ügyeit a kellő határozottsággal kell kezelje.”
  • Gréczy Zsolt, DK (2019. január 23.):Arról van szó, hogy az önkormányzati választáson találjunk olyan jelölteket, akik le tudják győzni a Fideszt. Ez független attól, hogy a Jobbikban milyen esetleges belső küzdelmek zajlanak, azt a Jobbik majd oldja meg, rendezze le magában! Az, hogy Battonyán vagy Nemesmedvesen ki lesz a kihívója a Fidesznek, és lehetőleg győzze is le, az ezt nem fogja befolyásolni.
  • Bana Tibor, Jobbik (2019. január 24.): „Hazugságokra nem szeretnék reagálni, a rágalominfón majd válaszolnunk.”
  • Mirkóczki Ádám, Jobbik (2019, január 24.):Nem kommentálok családi rendezvényt.”
  • Varga-Damm Andrea, Jobbik (2019. január 24.):Sneider Tamás semmilyen olyat nem tett, amit szóvá kellene tenni, hiszen a Fidesz szavazta meg a parlament alelnökének, immár másodszor, és most sem hallottunk olyat, hogy a Fidesz kétségbe vonta volna, hogy Sneider Tamás alkalmas-e parlamenti alelnöknek. Úgyhogy mi nagyon nyugodtak vagyunk, mert ez azt jelenti a kormánypártok számára, hogy a pártelnök megérdemelten tölti be ezt a tisztséget.”
  • Jakab Péter, Jobbik (2019. január 24.):A felvételen látható mozdulat félreérthető, és egy magánrendezvényt nem kell kommentálni. Senkinek nem kell szerinte lemondania azért, mert házastársa félreérthető mozdulatot tesz.”
  • Kunhalmi Ágnes, MSZP (2019. január 24.): „Ezért a válaszom, hogy összefogunk-e a Jobbikkal az önkormányzati választásokon számtalan településen, határozottan az, hogy igen.”
  • Márki-Zay Péter, Mindenki Magyarországa Mozgalom (2019. január 24.):Én azt gondolom, hogy mi nem ez alapján ítéljük meg az egyes politikusokat, hanem Magyarország jövője szempontjából milyen szerepet vállalnak, én azt szeretném, hogyha minél több olyan politikus enne, aki a korábbi magatartását akár felülvizsgálva is, például Fideszes politikusok is most a nemzet számára egyetlen elfogadható tisztességes utat, Európát választaná.”
  • Karácsony Gergely, Párbeszéd (2019. január 25.):Ezeknek a pártoknak más múltjuk van, de az ország jövője összeköti őket, és az ezért érzett felelősségünk, úgyhogy ez az ügy nem lehet akadálya, hogy később együttműködjünk, de segítene az ügyön, ha később lenne egy bocsánatkérés.”
  • Arató Gergely, DK (2019. január 25.): „2012 óta a Jobbik sokat tett azért, hogy visszatérjen a demokratikus politikai közösségbe, mi abban szeretnénk hinni, hogy ez egy őszinte változás. Szávay ügye például ezt mutatja. Azt gondoljuk ugyanakkor, hogy továbbra is elváruk a Jobbiktól azt, hogy mindenfajta antiszemita nyilatkozattól és cselekedettől elhatárolódjon – állítja Arató Gergely a DK képviselője.”
  • Szilágyi György, Jobbik (2019. január 25.):A Fidesz megpróbál mindent annak érdekében bevetni, hogy megbontsa azt a kialakuló együttműködést, ami a magyar állampolgárok és az ellenzéki pártok közt kialakult az elmúlt időszakban. Sneider Tamásnak közszereplőként több mindent el kell tűrnie, s ebben a perben mindezt kimondták. Csak az a kérdés, kinek hiszünk? Én Sneider Tamásnak hiszek.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK