Egy magyar gyilkos bujkál valahol a világban, keresi az Europol

Foco Tibor
Vágólapra másolva!
Két magyar, egy szlovákiai magyar és egy magyar származású, de osztrák állampolgárságú bűnöző került fel az ENFAST nemzetközi listára. Gyilkosság, fegyveres rablás, súlyos testi sértés és kábítószer-kereskedelem miatt keresik őket. 
Vágólapra másolva!

Az 52 éves, a körözési fotóján kopasz Plank Zoltánt például

gyilkosság, súlyos testi sértés és fegyveres rablás

miatt körözik. Elképzelhető, hogy már hosszú haja van. Azért menekül, mert 2014 augusztusában ő adott megbízást két férfinak közös üzletfelük likvidálására.

Késsel összeszurkálták az áldozatot, aki végül súlyos sérülésekkel ugyan, de túlélte a támadást.

Plank Zoltán Forrás: eumostwanted.eu

Egy hónappal később Plank bűntársaival együtt kínaiakat szemelt ki. Rendőrnek álcázta magát, így jutott be az üzleteikbe,

ahonnan 400 millió forintnyi valutát szerzett meg.

Plank bandáját üldözőbe vették, de a bűnözők tüzet nyitottak a kínaiakra és kereket oldottak. A férfit azóta keresik.

A listán szerepelő másik magyar Hollósi Zoltán, akinek most is börtönben kellene lennie. Kábítószer-kereskedelem miatt 8 évet kapott.

Úgy úszta meg a büntetést, hogy Ukrajnában halottnak nyilváníttatta magát.

Ezután hazajött, de itthon sem az átlagemberek életét élte. Marihuánaültetvényt hozott létre társaival nem messze az osztrák határtól. A bandát ugyan elfogták, de Hollósi kihallgatása után elengedték a férfit, akit most az Europol próbál megtalálni. Azt már tudni lehet róla, hogy ma szlovén állampolgár és Zoran Maras álnéven él - olvasható a Faktoron.

Hollósi Zoltán Forrás: eumostwanted.eu

A magyar származású, osztrák Foco Tibort 32 évvel ezelőtt ítélték el azért,

mert megölt egy prostituáltat.

A férfit 23 éve feltételesen szabadlábra helyezték, de nem jelentkezett az előírt időpontban, és azóta sem találják.

Foco Tibor most valahogy így nézhet ki Forrás: eumostwanted.eu

Szücs Henrichet, a felvidéki magyar férfit pedig a szlovák rendőrök keresik. Európai elfogatóparancsot adtak ki ellene maffiabűnözés miatt.

Szücs Heinrich Forrás: eumostwanted.eu

Azzal gyanúsítják, hogy egy bűnözői csoportot hozott létre, emellett brutális kényszerítés és zsarolás miatt is körözik.