Érden és Budaörsön csapott le az unokázós banda

Vágólapra másolva!
Letartóztatták azt a három férfit, akik aljas módszerrel több százezer forintot csaltak ki nyugdíjas asszonyoktól Érden és Budaörsön januárban. 
Vágólapra másolva!

Még mindig népszerű az úgynevezett "unokázós" csalás Magyarországon a bűnözők körében. A módszer lényege az, hogy a csalók idős embereket keresnek fel. Sokszor vezetékes számon hívják őket azzal, hogy rokonok és bajban vannak.

Többnyire azt mondják nekik, hogy balesetet szenvedtek, és sürgősen pénzre van szükségük, amiért az egyik ismerősüket el is küldik.

Miután megérkezik a csaló társa és átveszi a pénzt, vagy más értéket, elmegy. A zsákmányt később osztják el egymás között.

Három férfi 2019 januárjában Érden és Budaörsön próbálkozott ezzel az úgynevezett "unokzós" csalással. Sikerrel jártak. Egy külföldön élő társuk magyar telefonkönyvben szereplő, nevük alapján idősnek gondolt asszonyokat hívott fel.

A nyugdíjasok unokájának hazudta magát, és kétségbeesetten kérte a segítségüket, és több százezer forintot.

Mindegyik nyugdíjas belement, hogy fizet. A három férfi, akik mindig a kiszemelt áldozat házának közelben várakoztak, elmentek a nyugdíjasokhoz, hogy átvegyék tőlük a pénzt, vagy ékszereket.

Az átvert áldozatok 200 és 700 ezer forint közötti összegeket adtak át a csalóknak.

A rendőrök január 23-án és január 25-én fogták el, és vették őrizetbe a három férfit. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat - olvasható az Ügyészség oldalán.