Sneider Tamás menekül a kérdések elől, és próbálja elfedni náci botrányait

2019.01.29. 12:45

Egészen meredeket húzott a mozgássérült roma férfi brutális megveréséért felfüggesztetett börtönbüntetésre ítélt Jobbik-elnök: miután az egész ország a náci botrányaival van tele, tegnap késő este Facebook-oldalán bejelentette, hogy elkezdte használni a tini lányok csodafegyverét, az Instagramot. A Gyurcsány Ferenc szintű hárításból minden eddiginél világossábbá vált: Sneider Tamás  hosszú távra tervez pártja élén. Hivatalossá vált, amit eddig is tudni lehetett: 2019-ben a Jobbikban semmilyen következménye nincs az elnök náci karlendítős botrányának, és annak, hogy cigányok agyonütéséről beszél.

Sneider Tamás egymást követő náci botrányai miatt óriási a felháborodás, a teljes magyar nyilvánosság magyarázatot, de leginkább bocsánatkérést és lemondást vár. Ez azonban nem következett be, ehelyett Sneider váratlan fordulattal kommunikációs offenzívának szánt lépésre szánta el magát.

Nem bocsánatkérés, nem lemondás, hanem Insta

Miután a Jobbik elnökéről előkerült

  • egy három évvel ezelőtti videofelvétel, amelyen  a politikus felesége – újdonsült férje nyakában ülve – náci karlendítéseket mutat be;
  • egy hanganyag, amelyen arról beszélt szűk körben, hogy még mindig jobb, ha valaki a muszlim vallásra tér át, mint ha a zsidóra;
  • egy vádirat, ami szerint egy szkinhedbanda vezetőjeként bottal verte szét egy mozgássérült, roma  férfi arcát;
  • egy pár hónapja - már elnökké választása után - készült hanganyag, amelyen kijelentette, akár a cigányokat is agyonüti.

a politikus tegnap késő este Facebook-oldalán közölte az örömhírt: már az Instagramon is fent van.

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke továbbra sem kér bocsánatot botrányai miatt, helyette elkezdett instagramozniForrás: Instagram

A dolog érdekessége, hogy Sneider a karlendítős videó nyilvánosságra kerülésekor éppen azt kifogásolta, hogy a média belépett a magánéletébe. Úgy látszik, ha politikai marketingről van szó, akkor az elítélt, egykori szkinhed kevésbé érzékeny a privátszféra szentségére. "A Facebookon leginkább csak a munkám kísérhető figyelemmel, így sokan csak a Jobbik elnökeként és képviselőjeként, az Országgyűlés alelnökeként és a Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumának elnökeként ismernek." - írta felvezetésként. Majd a karlendítős-cigányozós korszakának kellős közepén kimondta, neki is vannak emberi oldalai:

  1. "Családapaként és szerető férjként nekem is van egy lazább, emberibb oldalam."
  2. "Szeretem tartalmas programokkal kitölteni a szabadidőmet, és talán még a munkámmal kapcsolatban is érdekesebb néha, ami a „kulisszák mögött van", ahogy emberileg megélem ezeket a szerepeket."

Éppen ezért a Jobbik elnöke elérkezettnek látta az időt, hogy a tini lányok csodafegyveréhez, az Instagramhoz nyúljon. Posztjából kiderült, hogy a szabadidős képekkel teletűzdelt oldalán teljesebb képet szeretne mutatni azok számára, akik személyesen nem ismerik, de többet szeretnének tudni róla. 

A Gyurcsány Ferenc szintű hárításból minden eddiginél világosábbá vált: Sneider Tamás a náci botrányai ellenére hosszú távra tervez a Jobbik élén. 

A példátlan botránysorozat után  a Jobbik-elnöknek láthatóan esze ágában sincs lemondani, sőt még bocsánatot kérni sem. Pedig már több mint egy hét telt el az első felvétel felbukkanása óta. 

Több mint egy hete bujkál a Jobbik elnöke

Jól láthatóan a Jobbik teljesen elzárta a nyilvánosság elől a botrányt botrányra halmozó elnökét. Nyolc nap alatt csupán a baráti média tudta megszólítani, a Jobbikal szemben kritikus médiának esélye sem volt erre. Tegnap Bohár Dániel, az EchoTv riportere próbált kérdéseket feltenni az autójában ülő pártelnöknek, ablaklehúzás lett a vége.

Mi is kérdéseket tettünk fel a Jobbiknak, már a karlendítős botrány után közvetlenül, válasz azonban azóta sem érkezett. Tegnap újabb kört futottunk, miután a HírTv bemutatta az újabb botrányos felvételt, de a párt azóta is hallgat. Nem voltunk ezzel egyedül: más jobboldali sajtótermékek sem jutottak érdemi információhoz az érintettől, hiába érdeklődtek nála. Hasonlóra korábban is volt tőle precedens, a második pártszakadást követően is látványosan kerülte a reflektorfényt, sokáig egyáltalán nem fogadott el meghívást televízió- és rádióinterjúra. 

Rekord mennyiségű botrány 

Sneider náci botránysorozata a Hír TV híradójában közzétett videóval vette kezdetét. A hírcsatorna egy olyan felvételt mutatott be, amelyen Sneider Tamás felesége látható, amint náci karlendítéssel pózolt esküvőjükön. A két évvel ezelőtt készült anyagon jól látható, ahogy a párt képviselőcsoportjának jogásza kétszer is hitleri mozdulatokat tett, a násznép pedig lelkesen ünnepelt. 

A Jobbik elnöke ezt azzal igyekezett megmagyarázni, hogy csupán szórakoztak és poénkodtak az egybegyűltek, amikor kart lendítettek, és viccnek tartotta a felvetést, hogy le kellene mondani a történtek miatt. A jelenetsor nyilvánosságra kerülését követő napon újabb anyag látott napvilágot, amelyen a jobbikos pártelnök arról beszélt, hogy még mindig jobb, ha valaki muszlim vallásra tér át, mint ha zsidóra. Nem lett vége a szériának: ezután a Ripost írta meg, hogy a jobbikos politikus egy szkinhedbanda vezetőjeként bottal verte szét egy mozgássérült férfi arcát. Sneider erre reagálva közösségi oldalán elismerte, hogy tizenkilenc évesen valóban  „ajakrepedést okozott” egy romának. Ha ez nem lett volna elég, büszkén megosztotta egy 1992-es interjúját  Facebook-oldalán, amelyben 21 éves fejjel beszélt a bőrfejű időszakáról. "Bizonyos mértékben meg is értem ezeket a romákat, és a színesbőrűeket bántalmazó fiatalokat" - olvasható a beszélgetésben, amelyben ígéretet tett arra, hogy soha nem fogja levetni a bomberdzsekit. Mindezek után tegnap délben érkezett az újabb csapás: a HírTV ismét egy felvételt közölt, amelyen a romaverésért jogerősen elítélt Jobbik-elnök kijelentette, akár a cigányokat is agyonüti.

Ugyanis valóban, már az elején elmondtam, én tudok egy kicsit a nép embere lenni, a nép gyermeke, eszünk egy kis bográcsot, bográcsolunk, így, úgy, amúgy, másrészt pedig én tudok lenni az úgynevezett erős ember kategóriája. Aki meg tudja védeni az országot, az embereket, satöbbi. Jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök ugye, sorolhatnám...” – fogalmazott Snieder a felvételen, amelyen jól hallhatóan nevetett hallgatóságával együtt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK