Szánalmas kudarcba fulladt Soros embereinek Magyarország elleni támadása

2019.01.30. 19:32

A vita oka, hogy zajlik az európai parlamenti választási kampány, és az Európai Parlament balliberális többsége ebben a kampányban is támadást indított a magyar emberek ellen - minderről Deutsch Tamás beszélt a brüsszeli Soros-szeánszban szerda este. A fideszes EP-képviselő szerint az EP balliberális többsége alapvető jognak tekinti a tömeges bevándorlást és támogatja azt. Migránsvízumot akarnak bevezetni, és legalizálni akarják az illegális migrációt - tette hozzá. Soros György leghűségesebb szövetségesei a szokásos hazugságokat szajkózták a szinte teljesen üres teremben. Az Origo helyszíni beszámolója.

Melania Ciot, az Európa Tanács képviselője a vita elején arról beszélt, hogy Magyarország esetében nem lehet megmondani, mi lesz a hazánkkal szembeni hetes cikk szerinti eljárás végkimenetele. Úgy látja, mindkét félnek konstruktívan kell hozzájárulni az eljáráshoz.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke a vitában megismételte a korábbi valótlanságokat a magyar kormánnyal szemben. Timmermans, aki a szociáldemokraták csúcsjelöltje nem is próbálta leplezni, hogy kampánybeszédet tart, végig a Magyarországgal szembeni elszámoltatásról beszélt.

Deutsch Tamás: A bevándorlás áll a támadások mögött

Miért erőltette megint a balliberális többség az Európai Parlament napirendjére a magyar kérdést? - tette fel a kérdést Deutsch Tamás. A Fidesz európai parlamenti képviselője kijelentette, a kezdeményezés hivatalos indokai kizárólag ürügyek. Azért kellenek, hogy újra veszekedhessenek Magyarországgal.

A vita oka, hogy zajlik az európai parlamenti választási kampány. És az EP balliberális többsége ebben a kampányban is támadást indított a magyar emberek ellen - tette hozzá.  De miért van Önökben ez az indulat velünk szemben? - tette fel a kérdést a politikus. Mert van egy, az európai emberek életét évtizedekre meghatározó sorskérdés, amiben a magyarok elsöprő többsége, párthovatartozástól függetlenül, egészen mást akar, mint Önök. Ez a kérdés a bevándorlás ügye - tette hozzá.

Deutsch Tamás: Az EP balliberális többsége alapvető jognak tekintik a tömeges bevándorlástFotó: Polyák Attila - Origo

Legalizálnák az illegális migrációt

Az EP balliberális többsége alapvető jognak tekinti a tömeges bevándorlást és támogatja azt. Migránsvízumot akar bevezetni, és legalizálni akarja az illegális migrációt. Az európai demográfiai problémák megoldását a migrációtól várja - hangsúlyozta Deutsch Tamás.  A bevándorlás támogatása érdekében el akarja venni a határvédelem és a menekültügyi eljárások jogát a tagállamoktól.

Önök anyagilag támogatják az illegális migrációt szervező NGO-k törvényellenes tevékenységét. Önök be- és áttelepítési kvótarendszert akarnak. Meg akarják határozni, hogy kikkel kötelező együtt élnünk a hazánkban - mondta a Fidesz EP-képviselője. Fenyegetik, zsarolják, büntetni akarják azokat az országokat, amelyek elutasítják a bevándorlást - tette hozzá.

Ezzel szemben mi, magyarok nemet mondunk a bevándorlásra. Meg akarjuk védeni az illegális bevándorlókkal szemben az országunk határait, ezzel meg akarjuk védeni az unió külső határait. Az a meggyőződésünk, hogy nem a bajt kell idehozni Európába, hanem a segítséget kell eljuttatni a bajban lévő emberekhez.

A magyar és más európai polgárok biztonsága érdekében meg akarjuk szüntetni az európai életformánkat fenyegető bevándorlást. Nem másért, csak ezért van velünk bajuk. De négy hónappal a választások előtt már végképp fölösleges a magyarokat bántaniuk. A választáson az európai emberek fognak dönteni, hogy Európa megmaradjon az európaiaké - zárta beszédét Deutsch Tamás.

Brüsszeli kettős mérce

Gál Kinga,a  Fidesz képviselője azt mondta, Timmermans felszólalása azt mutatja, hogy kettős mércével mérnek Brüsszelben. A mostani vita csak ürügy, mivel Magyarország nem akar migránsokat befogadni.

Sógor Csaba, az RMDSZ politikusa kijelentette, hogy félinfomációk alapján mond véleményt az EP. Miért nem foglalkoznak azzal, hogy a marosvásárhelyi egyetemen folyamatosan vegzálják a magyar diákokat? - tette fel a kérdést. Sógor elmondta, hogy az egész vita nem méltó a parlamenthez.

Tőkés László, a Fidesz képviselője közölte, hogy Magyarország ismételt pellengére állítása egy kampányesemény. Marek Jurek, lengyel képviselő arról beszélt, hogy az EP olyan módon járt el a Sargentini-jelentés szavazásakor, amilyenre a diktatúrákban sem volt példa.

Gál Kinga is arról beszélt, hogy az EP-beli vita csupán ürügy, mert az ország nem akar befogadni migránsokatFotó: Marton Szilvia - Origo

Ismét nagyot hazudott Soros szövetségese

Anders Primdahl Vistisen, az ECR képviselője a Magyarországot érintő kettős mércéről beszélt, és szerinte a balliberálisok szeretnék eltávolítani Orbán Viktort.

Judith Sargentini, Soros György legfőbb szövetségese megint nem mondott semmi újat, felsorolta a külföldi és a hazai balliberális propagandasajtó összes hazugságát.

Orbán Viktornak szobrot kellene állítani, mivel megvédi a magyar embereket - mindezt Olaf Stuger német képviselő mondta.

Szanyi Tibor, az MSZP képviselője és Jávor Benedek, a mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd képviselője is a szokásos hazug  pártszólamaikat hangoztatták. Niedermüller Péter, a DK EP-képviselője gyakorlatilag arról beszélt, hogy Magyarországot ki kellene zárni az EU-ból.

Morvai Krisztina arra hívta fel a figyelmet, hogy csupán egy tucat EP-képviselő kíváncsi Sargentini legújabb támadására. Azt javasolta, hogy keressen új témát, és rögtön figyelmébe ajánlotta, hogy foglalkozzon Franciaországgal és az ottani szemkilövetésekkel.

Soros-szeánsz

Mint arról korábban beszámoltunk, szerdán tartották a Soros-pártiak a legújabb választási szeánszukat Brüsszelben, ahol ismételten hazug állításokkal támadták a bevándorlásellenes magyar kormányt. A kormány már korábban közölte, hogy nem vesz részt kampányeseményen, de a Fidesz és a vele szövetséges európai parlamenti képviselők ott voltak a brüsszeli vitán.

Nem meglepő, hogy az újabb vitát Judith Sargentini pártja kezdeményezte. A bevándorláspárti frakció szerint egyebek mellett a kevés embert megmozgató kormányellenes tüntetések, a munka törvénykönyvének módosítása, valamint az Európában egyébként széleskörűen elterjedt közigazgatási bíróságok létrehozása miatt volt indokolt az esemény.

Judith Sargentini mélyen lenézi a magyar embereketForrás: Youtube Euronews

Sargentini lenézi az embereket

Arról is írtunk, hogy ennél látványosabban még nem bizonyította a Soros György megbízható szövetségeseinek listáján szereplő Judith Sargentini, mennyire lenézi a magyar embereket és mennyire nem érdekli a sajtó- és véleményszabadság. A holland zöldpárti EP-képviselő, egy nappal azután, hogy biztonságiakkal vezettette ki az Echo TV regisztrált stábját egy előadásáról, most azon háborodott fel, hogy sok magyar elmondta véleményét róla és a végletekig elfogult jelentéséről. Sargentini teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal, az őt bírálókat trolloknak gúnyolta, láthatóan képtelen felfogni, hogy vannak olyanok, akik másként mernek gondolkodni, mint Soros emberei.

Orbán Viktor: Egy ilyen eseményhez nem asszisztálunk

Mindig ott voltunk, ha védeni kellett a magyar érdekeket, de egy ilyen eseményhez nem asszisztálunk – mondta Orbán Viktor múlt pénteken azzal kapcsolatban, hogy Magyarország nem vesz részt a mai európai parlamenti vitán Brüsszelben. Kifejtette: a Magyarországgal foglalkozó újabb európai parlamenti vita egy Soros György-féle szeánsz, választási gyűlés, kampányesemény lesz.

Orbán Viktor: Nem asszisztálunk a Soros-szeászhozFotó: Csudai Sándor - Origo

A miniszterelnök a vitát úgy kommentálta: „A bevándorláspárti európai uniós képviselők egy könnyű autodaféra jönnek össze, ahol a nekik nem tetsző országot – ez most éppen Magyarország – majd jól elítélik”. Megjegyezte, hogy azért sem érdemes részt venni rajta, mert „öt hónap múlva ezek az emberek nincsenek sehol, ez egy kifutó modell, új parlament jön”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK