Akkora kudarc a baloldali roncsderbi, hogy a szocialisták már összevissza beszélnek

Tüntetés az MTVA-székháznál, 2018.12.17.
Budapest, 2018. december 17. Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő átmászik a kerítésen az MTVA Kunigunda utcai székházának területére 2018. december 17-én. Ellenzéki képviselők az önkéntes túlmunka idő bővítéséről szóló törvény ellen demonstrálnak az MTVA székháza előtt és élő adásban szeretnék elmondani nyilatkozatukat. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
„Az előválasztás szövetséget kovácsol” – csúszott ki a szocialista Molnár Zsoltnak a száján a mondat, aminek már az első betűje sem volt igaz, viccnek viszont nem utolsó.
Vágólapra másolva!

Tudvalevő, hogy a baloldali előválasztás meglehetősen göröngyös úton valósult meg, kíméletlen politikai csatározások kísérték, és kísérik az útját. Ezzel gyakorlatilag mindenki tisztában van az országban, Molnár Zsolt, a budapesti MSZP elnöke mégis megeresztett egy teljesen felesleges és értelmetlen hazugságot csütörtöki sajtótájékoztatóján. „Az előválasztás egy szövetséget kovácsol össze” hangoztatta a szocialista politikus, aki ezzel a kora délelőtti gondolatával feliratkozott a legnagyobb politikai lódítók listájára.

A legújabb baloldali casting példátlan szövetséget alakított ki. Itt vannak erre a januári példák:

  • Az utóbbi időben közös erővel politizáló MSZP és Párbeszéd is képes volt összeveszni a castingon. Ugyanis annak első fordulós szereplői, a szocialista Horváth Csaba, valamint a párbeszédes Karácsony Gergely pár napja élő tévéadásban esett egymásnak, azt bizonygatva, ki kevésbé a Fidesz embere.
  • Tegnapi írásában Pitz Dániel, az LMP politikusa, és Puzsér kampányának egyik legfőbb támogatója arra kérte Karácsonyt, hogy a valósággal kommunikáljon.
  • Vonják vissza Horváth jelölését, ne indítsák az előválasztás első fordulójában” – ezekkel a sorokkal reagált Puzsér stábja a szocialista Horváth Csabának arra a felvetésére, miszerint nem biztos, hogy szükség lesz második fordulóra, mert Puzsérnak addigra nem lesz érdemi támogatottsága.
  • „A főpolgármester-jelöltség Karácsony Gergelynek egy ugródeszka a miniszterelnöki székhez. Megérthetné, hogy a főváros nem lehet az ő személyes ambícióinak, meg az őt támogató korrupt pártok falánkságának az eszköze” – ezt már Puzsér Róbert írta a Párbeszéd társelnökéről január közepén.