Siránkozik és megszűnéssel fenyegetőzik a Jobbik az ÁSZ-büntetés miatt

SNEIDER Tamás
Budapest, 2018. október 23. Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, országgyűlési képviselő beszédet mond a Mindenki a rádióhoz! - Az ellenállás napja címmel meghirdetett Jobbik rendezvényen az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai volt székházánál 2018. október 23-án. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Sneider Tamás, a Jobbik náci botrányokba keveredett elnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a párt rendkívüli kongresszust fog tartani két-négy héten belül a számvevőszék büntetése miatt, ahol a Jobbik megszűnésének lehetőségét is felvetik. Az Állami Számvevőszéket támadják, miközben cáfolni nem tudták a szervezet megállapításait.
Vágólapra másolva!

A Jobbik elnöke elmondta, hogy a rendkívüli kongresszusnak két napirendi pontja lesz, az egyik

ami a parlamenti frakció végét is jelentené, a másik úgymond "a nemzeti ellenállás folytatásának megtárgyalása". Akármi történik, nem adjuk fel a harcot, nem adjuk fel a küzdelmet, mert ez a kötelességünk – mondta patetikusan Sneider azon siránkozva, hogy a törvénytelenségekért kirótt, összesen mintegy egymilliárd forintnyi szankció behajtása ellehetetleníti a kampányukat.

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke Forrás: MTI/Mohai Balázs

Sneider tehát a "harc" folytatásáról beszélt,

miközben ő és a pártja leginkább a náci karlendítős videók és a cigányverős hangfelvétele miatt került a hírekbe az utóbbi időkben, ezekre pedig semmilyen elfogadható választ nem adott.

Az Állami Számvevőszék szerint az egyik botrányból a másikba keveredő Jobbik politikai nyomásgyakorlással próbálja befolyásolni a törvényi előírások alapján végzett ellenőrzési tevékenységüket. Az ÁSZ pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében vádaskodásnak minősítette és visszautasította Sneider Tamás Jobbik-elnök pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakat.

- áll a közleményben.

Kifejtették: az ÁSZ a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során feltárta, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom tiltott támogatást használt fel kampánya finanszírozására. Hangsúlyozták:

a Jobbik elnöke az ÁSZ jelentéstervezetére megküldött észrevételében sem tudta megalapozottan cáfolni az ÁSZ tényeken alapuló megállapításait.

A számvevőszék megállapítása szerint a Jobbik 136,4 millió forint tiltott támogatást fogadott el a kampányban.