Halálos autóbaleset Gyulánál

baleset, halálos baleset, Gyula, Sarkad
Sarkad, 2019. február 3. Ütközésben összetört személygépkocsi Gyula és Sarkad között 2019. február 3-án. A 4219-es számú úton két személyautó ütközött, a balesetben az egyik járművezető a helyszínen meghalt. MTI/Donka Ferenc
Vágólapra másolva!
A Sarkad felé vezető úton volt a baleset.
Vágólapra másolva!

Egy ember életét vesztette, egy ember pedig megsérült,

miután összeütközött két autó Gyula külterületén, a Sarkad felé vezető úton – közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Ütközésben összetört egyik autó Gyula és Sarkad között Forrás: MTI/Donka Ferenc

A helyszínre műszaki mentés céljából a gyulai hivatásos tűzoltókat riasztották.

A másik autó az árokban kötött ki Forrás: MTI/Donka Ferenc