Kalapáccsal és vasrúddal rongált egy ideges férfi Komáromban

Vágólapra másolva!
A komáromi férfi augusztusban megrongált egy lottózót, egy szobrot, valamint a szomszédja házát. Összesen több milliós kárt okozott.
Vágólapra másolva!

A férfi augusztus 18-án Komáromban sétált, amikor hirtelen dühkitörése lett, és

hozzávágott egy térkődarabot az egyik lottózó üvegajtajához, ami berepedt.

Az ajtó javítása több mint 155 ezer forintba került.

Forrás: Police.hu

Alig telt el egy hét, amikor este, a magánéleti problémái miatt ideges lett, ezért

az egyik templom előtti téren álló szobrot ütni kezdte egy több mint egy méteres betonvas rúddal és egy kalapáccsal.

A szobor jobb oldali arcának fele, a kézfejei és a palástjának szélei letörtek. Ezzel több mint 8 és félmilliós kárt okozott.

Három nappal később kirohant az otthonából egy betonvassal a kezében, és a szemben kévő családi ház kétszárnyas ablakát, a műanyag redőnyt kezdte verni a vassal.

A redőny beszakadt, a hőszigetelt ablak betört, a fém ablakpárkány és az alatta lévő vakolat megsérült.

A férfi 34 ezer forintos kárt okozott a szomszédjának.

Az ügyészség a férfit rongálással, és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal vádolja, és javasolja a börtönbüntetését.