Botrányos pénzügyi beszámoló Márki-Zay bábacégénél: eltűnt a bevétel fele

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

"H e l y r e i g a z í t á s:

Az általunk szerkesztett www.origo.hu internetes portálon a 2019. február 7. napján megjelent „Botrányos pénzügyi beszámoló Márki-Zay bábacégénél: eltűnt a bevétel fele" című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Márki-Zay bábacégénél eltűnt a bevétel fele, valamint, hogy Márki-Zay Péter és felesége otthonszüléseket lebonyolító cégének a beszámolója nem a valós adatokat
tartalmazza."

Ahogy korábbi cikkünkben arról beszámoltunk, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester feleségét, az otthonszüléses bábaként tevékenykedő Vincze Felíciát súlyos büntetőügyben hallgatták ki, tanúként. Az eljárás során tett ellentmondásos vallomásai után azonban az sem kizárt, hogy gyanúsított lesz. A vádirat szerint öt évvel ezelőtt egy csecsemő azért halt meg, mert nem kapta meg a véralvadáshoz szükséges, kötelezően előírt K-vitamint, és amikor agyvérzés miatt rosszul lett, nem hívtak hozzá orvost. A szülést Márki-Zayné vezette le a szülők otthonában, de nem adta be a K-vitamint, mert, mint kiderült, áltudományos hiedelmeket vall ezzel kapcsolatban, például azt hallotta, hogy a K-vitamin rákot okozhat. Márki-Zayné a Te Szülésed Kft. alkalmazottjaként dolgozott, a cég ügyvezetője 2017-ig maga Márki-Zay Péter volt. Mostani cikkünkben utánajárunk a cég pénzügyeinek. Kiderül az, hogy a cég valószínűsíthető árbevételének fele szőrén-szálán eltűnt, nem szerepel a beszámolókban. Ennek oka az lehet, hogy igaz, amit Hódmezővásárhelyen széles körben beszélnek: a polgármester családi cége sokszor "elfelejt" számlát adni a szülések után, ezzel pedig elkerüli az adózást.

Látványos adóelkerülés

Az Origo olyan helyi információk birtokába jutott, mely szerint a magát tisztakezűnek beállító

Márki-Zay Péter és felesége otthonszüléseket lebonyolító cégének pénzügyei nem stimmelnek, a beszámoló nem a valós adatokat tartalmazza, mégpedig azért, hogy a bevétel nagy részét elrejtse.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere Forrás: Facebook

A céljuk vélhetően az, hogy csökkentsék az adóalapjukat, vagyis kevesebb adót kelljen befizetniük az éves árbevétel után.

Utánanézve a cégnek ezek a hírek beigazolódnak, hiszen A Te Szülésed Kft. korábban még elérhető honlapjáról – mára vélhetően a számos botrány miatt törölték

kiderült, hogy a bábaszolgáltatás 2016. május 1-től fix áras volt: 180.000 Ft/szülés.

Forrás: ateszulesed.hu

Viszont a honlapról korábban elérhető adatokból kiderült, hogy 2016-ban 60 szülést vezetett le, az akkor még Márki-Zay Péter ügyvezetése alatt működő cég.

Azaz, ha mindegyiket 180.000 Ft-ért végezték el, akkor 10.800.000 Ft volt az árbevételük a 2016-os évben.

A honlapon elérhető statisztika lebuktatta Márki-Zayékat. Forrás: ateszulesed.hu

Ez így rendben is volna, csak az a gond, hogy az elérhető cégadatok szerint csak 5.564.000 Ft árbevételt tüntettek fel a 2016-os évre vonatkozó beszámolójukban. Azaz a tevékenységük következtében keletkezett árbevétel közel fele, egészen pontosan 5.236.000 Ft nem látszik a cég pénzügyi adatai között.

Az eltérés kis részben magyarázható lenne azzal, hogy ez a díjszabás csak májusban lépett életbe, a korábbi ár ennél kisebb lehetett, de a kétszeres különbséget ez sem magyarázza.

2017-ben viszont már egész évben ez volt az árazás, és az arányok a valóság és a beszámoló adatai között akkor sem változnak. A már törölt honlapon azzal dicsekedtek, hogy 68 szülést vezetett le ebben az évben a bábacég,

így a 180.000 Ft-os fix áron számítva 12.240.000 Ft-os árbevétel jönne ki. Ehhez képest a cégjegyzékben elérhető árbevételük 6.501.000 Ft, vagyis ismét közel a fele eltűnt az elvileg 68 szülésből összejött árbevételnek, egészen pontosan 5.739.000 Ft.

A Te Szülésed Kft. pénzügyi adatai Forrás: Origo

2015-ben elvileg 52 szülést vezettek le. Ebből az évből nincs információnk az árról, de ha feltételezzük, hogy ekkor is volt legalább 150 ezer Ft, akkor is minimum közel 3 millió forint hiányzik a beszámolóból.

Vagyis igaznak tűnik a szóbeszéd: az elvégzett szolgáltatások egy része után nem adtak számlát, így nem is számolták el azokat.

Az ügyben kifejezetten kínos a hódmezővásárhelyi polgármesternek, hogy a Te Szülésed Kft.-ben Márki-Zay Péter volt az ügyvezető és a tulajdonos is az alapítástól, azaz 2011 decemberétől egészen 2017 decemberéig. Azaz a fenti időszakban végig a későbbi polgármester volt a felelős a cég működéséért, így a pénzügyi beszámolóért is.

2017 decemberében a már a polgármesteri székről ábrándozó Márki-Zay vélhetően a sorozatos botrányok, csecsemőhalálok miatt kiszállt a felesége zűrös bizniszéből.

Márki-Zay Péter, a sánta kutya Forrás: Origo

Amennyiben ez így van, akkor ez minimum adóelkerülés, ami különösen kínos és botrányos a polgármester esetében.

Tanúként hallgatta ki a bíróság Márki Zaynét egy csecsemő halálának az ügyében

Ahogy azt korábban megírtuk, a polgármester felesége több, végül a csecsemő halálával végződő ügyben is maga vezette le a szülést.

A múlt héten azért került bajba Vincze Felícia bába, mivel a bíróságon tanúként kellett magyarázkodnia egy kisbaba halálának ügyében. A vádirat szerint öt évvel ezelőtt egy csecsemő azért halt meg, mert nem kapta meg a véralvadáshoz szükséges, kötelezően előírt K-vitamint, és amikor agyvérzés miatt rosszul lett, nem hívtak hozzá orvost. A szülést Márki-Zayné vezette le a szülők otthonában, de nem adta be a vitamint.

Forrás: Facebook

A nőt a bíróság egyelőre tanúként hallgatta ki a büntetőügyben. A tanúvallomásáról nyilvánosságra került hangfelvételekből pedig az is kiderült, hogy a polgármester felesége nyolcadik éve úgy vezet le otthonszüléseket, hogy nem ismeri a kötelező szabályokat,

és különböző áltudományos elméletekben hisz, például azt állította a bíróságon, hogy a K-vitamin leukémiát okozhat, ezért nem adja be, csak ha a szülő hoz és kéri.

2015-ben is botrány lett egy halállal végződő otthonszülésből

A botrányok azonban korábban sem kerülték el a polgármester és felesége vállalkozását.

Már 2015-ben országos hír lett abból, hogy egy baba, a Márki-Zayné által levezetett szülést követően meghalt.

Akkor egy hódmezővásárhelyi lakásban vezetett le egy otthonszülést. Végig hallották a szívhangot, az anya érezte a magzat mozgását is. Ahogy azonban a baba megszületett, nem vett levegőt. A bába és társa nem tudta újraéleszteni. A mentőket csak ezután riasztották, de már ők sem tudtak segíteni - számolt be az esetről akkoriban a Vásárhelyi Hírek.

Az ügy országos visszhangot váltott ki, és felerősítette azokat a hangokat, mely szerint az otthonszülés számos többlet veszélyforrást hordoz.

Az agárdi meghalt csecsemő is Márki-Zayné kezei között jött világra

A szegyenpad.com emlékeztet, hogy a 2011-ben, a teljes magyar társadalmat megrázó csecsemőhalálnál is Márki-Zayné volt a szülésznő, és a háziorvos is az a Mile Gabriella volt, aki a fenti ügyben is.

Az agárdi baba, Benjámin éhen halt, a szülők ugyanis ezoterikus áltudományos tanokban hittek, és nem táplálták rendesen. Márki-Zayné és a háziorvos ott sem világosította fel őket, és a hatóságokat sem értesítette egyikőjük sem.