Plasztikai sebésznek adta ki magát egy parkolóőr, és műthetett is

Vágólapra másolva!
A férfi mindössze nyolc osztályt végzett, ennek ellenére úgy tűnik, műtött is romániai magánkórházakban. Egészen pontosan plasztikai sebésznek hazudta magát. Matteo Politi korábban már elítélték hasonló eset miatt Olaszországban. Akkor egy ismert kardiológus adatait lopta el - írja a Transindex.
Vágólapra másolva!

A férfi most a kórházban mellette dolgozó asszisztenseknek lett gyanús. Feltűnt nekik, hogy

nem előírás szerint mossa meg a kezeit műtét előtt, és az is, hogy az orvosi kesztyűt sem tudja rendesen felhúzni.

A férfi valamivel több mint egy éve érkezett Romániába, ahol

azt hazudta, hogy az amerikai Johns Hopkins Orvosi Egyetemen végezte a tanulmányait. Azt is mondta, hogy rendelkezik az orvosi kamara és a román egészségügyi minisztérium engedélyeivel, amelyet a kamara leterheltsége miatt még nem tudtak kiállítani neki.


Több lap is azt állítja, hogy a férfi „praxisa" alatt számos operációt is elvégzett, szerencsére senki nem halt bele a műtétekbe.