Tudta, hogy fizetésképtelen, de azért még becsapott másokat

2019.02.06. 17:56

Egy 65 éves győri férfi cége már fizetőképtelen volt, amikor elvállalt egy munkát, amihez munkagépeket is bérelt. Az alvállalkozó elvégezte a munkát, de a férfi nem fizetett ki. A munkáért kapott pénzből az adósságait törlesztette.

A férfi 2000 márciusa óta vezette a cégét. A vállalkozás 2005-ben fizetésképtelen lett, több végrehajtási eljárás is indult ellene. Még az év nyarára nagyjából 6 millió forintos tartozást halmozott fel több cégnél a ki nem fizetett munkák miatt, a végrehajtási eljárás miatt pedig inkasszó volt a bankszámláján. A férfi abban az évben már nem könyveltette a vállalat pénzügyeit, a számviteli törvény szerinti kötelezettségeit nem tartotta be – írja a Zaol.hu.

A férfi ezek után elvállalt egy munkát, szennyvízcsatornát kellett lefektetni a vállalkozásának Oszkón. A munkát 2015. szeptember végéig kellett befejeznie. Ezért 11, 8 millió forintot kapott azzal a feltétellel, hogy csak a fővállalkozó budapesti kft. engedélyével vonhat be a munkába alvállalkozókat.

Nem sokkal a munka elkezdése után a férfi rájött, hogy nem fogja tudni időben befejezni a munkát, ezért megkeresett egy másik vállalkozót, akitől két traktorkotrót bérelt 7500 forint/óráért. A 65 éves férfi erről nem szólt a fővállalkozónak és az építési naplóba sem írta bele. A bevont alvállalkozó elvégezte a munkát, a győri férfi viszont nem fizette ki. Arra hivatkozott, hogy ő sem kapta meg a pénzt a fővállalkozótól, de ez nem volt igaz. A férfi a kapott pénzből kifizette a munkásait, a többit pedig az adósságainak törlesztésére költötte.

Az ügyészség csalás miatt emelt vádat a 61 éves férfi ellen.