Gyurcsány Ferenc megint hazudott, az MNB és az ÁSZ is cáfol

Karácsony Gergely; Gyurcsány Ferenc; Molnár Csaba
Budapest, 2017. október 23. Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke (b-j) Budapesten, a Vértanúk terén ahol ellenzéki pártok vezetői megkoszorúzták a mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnök szobrát 2017. október 23-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc ismét hazugsággal kürtölte tele Facebook-oldalát, azonban a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pillanatok alatt helyrerakta a vádaskodó, bukott miniszterelnököt.
Vágólapra másolva!

"Az Állami Számvevőszék megbírságolta a Demokratikus Koalíciót, mert szerintük a kampányban cégünk, az Altus, túl alacsony kamattal hitelezett számára" - írta közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc a családi céget ért legújabb incidensről. Bejegyzésében egyúttal a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is ostromolta, mondván, azért bírságolták meg az Altust, mert véleményük szerint viszont túl magas kamattal hitelezett a DK-nak. Fél nap sem telt el és mindkét szervezet reagált a politikus vádjaira, amelyek kártyavárként dőltek össze.

MNB: Hamis Gyurcsány állítása

A Demokratikus Koalíció elnöke korábban azt állította, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azért tiltotta el az Altust (Gyurcsány Ferencék cége) a további jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenységtől, mert a társaság „túl magas kamattal hitelezett" volna a DK-nak.

Ez hamis állítás

- szögezte le az MNB szerdai közleményében. Ugyanis

az Altusnak semmiféle engedélye sem volt pénzügyi tevékenység végzésére.

Magyarország központi bankja ezután elmagyarázta a vádaskodó politikusnak, mi volt az oka a büntetésnek. "A jegybank piacfelügyeleti eljárása azt állapította meg, az Altus Portfólió Kft. a vizsgált időszakban összesen 390,8 millió forint összegben nyújtott pénzkölcsönt, vagyis visszafizetési kötelezettséggel bocsátott pénzösszegeket – jellemzően kamat ellenében – több magán- és jogi személy részére. Ezt – a vizsgálat megállapításai szerint – üzletszerűen, azaz rendszeresen, nyereség- illetve vagyonszerzési céllal, előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötése céljából tette."

- tették hozzá. Közleményük végén leszögezték, határozottan visszautasítják, hogy szakmai intézkedéseiket bárki pártpolitikai célok érdekében próbálja meghamisítani.

ÁSZ: a DK törvénysértő módon tiltott támogatást fogadott el

Az Állami Számvevőszék sem hagyta szó nélkül Gyurcsány sorait, és az MNB-hez hasonlóan egy közleménnyel reagáltak rá. "A Demokratikus Koalíció elnöke tegnap egy – állítása szerint – bizarr történetet osztott meg a Facebookon. Gyurcsány Ferenc valótlan állításával szemben az Állami Számvevőszék nem „bírságolta meg" a Demokratikus Koalíciót, hanem a vonatkozó törvény által előírt ellenőrzése során feltárta, hogy

a DK törvénysértő módon tiltott támogatást fogadott el.

A független gazdasági ellenőrző szerv ezután ismételten felszólította a DK-t, hogy ne használják kampánycélokra az ÁSZ-t, és fejezzék be az alaptalan rágalmazást. Közleményük végén leszögezték, Gyurcsánynak vállalnia kell a felelősséget "az elmúlt években feltárt sorozatos törvénysértésekért, szabálytalanságokért."