Totális baloldali összeomlás: Puzsér leváltaná az ellenzéket

2019.02.06. 13:14

Puzsér Róbert, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt szerint "először az ellenzéket kellene leváltani, utána jöhetne a többi". A humorista úgy látja, hogy az ellenzék súlypontja továbbra is "Gyurcsány Ferencen belül van." Egyre látványosabbak a törésvonalak Puzsér, és a régi baloldal képviselői között, ami az előválasztás totális összeomlásával járhat. 

A humorista az LMP és a Jobbik vezetőinek részvételével megrendezett fórumon azt mondta továbbá az ellenzékváltás szükségességével kapcsolatban, hogy

ez egy olyan rossz hír, amit az ellenzékiek nem akarnak hallani.

Puzsér Róbert úgy látja,

az ellenzék súlypontja továbbra is "Gyurcsány Ferencen belül van".

Puzsér Róbert szövetségeseivel pózolt kedd este PécsettForrás: Facebook

Szerinte ebből az következik, hogy ha a mostani ellenzék véletlenül leváltaná a kormányt, "Orbán Viktor újra visszatérne", de

nem kétharmaddal, hanem négyötöddel.

Ahogy korábban több alkalommal beszámoltunk róla, gyakorlatilag atomjaira hullott az előválasztás terve a vasárnapi napon, köszönhetően annak, hogy a hivatalos részvételi adatok is napvilágot láttak. A baloldali casting első fordulójának eredményhirdetésekor a szervezők közölték, egy hét leforgása alatt mindössze 34 214-en szavaztak, ami egyenlő a budapesti névjegyzékben szereplők kicsivel több, mint két százalékával. A súlyos kudarc pedig az előválasztás mögül való kihátrálásra késztetheti az ellenzéki pártokat, szereplőket. Ennek több jele is megfigyelhető volt: a Demokratikus Koalíció látványosan farol ki a projektből, vezető politikusaik több alkalommal kérdőjelezték meg - a Puzsér részvételével tartandó - második forduló szükségességét, tegnap Vadai Ágnes a párt képviselője kerek-perec kijelentette, akármi lesz, ők Karácsonyt támogatják. Egy hétfői lapinterjúban már maga a zuglói polgármester is arról beszélt, hogy csak akkor tartják meg a következő kört, ha lesz ellenfele. Jelen állás szerint mindkét oldal menekülő utat alakít ki magának: mind Puzsér, mind a "régi baloldal" arra játszik, ki tudja ügyesebben elengedni a politikus-castingot, ki tud komolyabb arcvesztés nélkül kiszállni belőle.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK