Volner: Lesznek még áldozatai a Jobbik belháborújának

Volner János
Vágólapra másolva!
Látható, hogy a Jobbikon belül nagyon durva belharcok mennek - jelentette ki Volner János tegnap este az Echo TV-ben. Az exjobbikos politikus nem akarta elárulni, Szávay István és Sneider Tamás után ki lehet az a harmadik személy, akiről kellemetlen anyag kerülhet napvilágra, elmondása szerint ugyanakkor tudja, ki lesz a belső harcok következő áldozata. Eddig bejöttek az egykori jobbikos frakcióvezető tippjei.
Vágólapra másolva!

"Négyen mehetnek el maguktól a Jobbikból, de van további három képviselő, akiket Szávayhoz hasonlóan leszednek, a pártvezetés is érintett lehet" - ezt a megállapítást Volner János, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője tette még tavaly decemberben. Az idő megmutatta, hogy Volner jósnak sem lenne utolsó, hiszen a zsidóveréssel büszkélkedő Szávay István után Staudt Gábor is lemondott parlamenti mandátumáról, és Sneider Tamásnak is alaposan inog a pártvezetői széke. Szávay és Sneider egy belső hangfelvétel miatt került kellemetlen helyzetbe, a párt frakciójának működési mechanizmusára tökéletesen rálátó egykori jobbikos frakcióvezető szerint feltehetően nem állt meg itt a történet.

További áldozatai lesznek a belső háborúnak

Volner tegnap este az Echo TV Napi aktuális című műsorának volt a vendége, a beszélgetés során a műsorvezető emlékeztette arra az állítására, miszerint Szávay bukása után további három képviselő távozhat a Jobbik képviselőcsoportjából, és arra volt kíváncsi, Szávay kihullása és Sneider vesszőfutása után ki lehet a harmadik távozó. "Én most nem szeretnék neveket mondani, de Sneider Tamás nyilvánvalóan igen, Staudt Gábor szintén kihullott" - vázolta a helyzetet a politikus.

- jelentette ki Volner, felidézve, hogy Sneider Tamás nemrég szóvá tette, belső felvételek szivárognak ki. Az exjobbikos politikus nem kívánta elárulni, ki az a harmadik személy, akiről kellemetlen anyag kerülhet napvilágra, elmondása szerint ugyanakkor

tudja, ki lesz a belső harcok következő áldozata.

Ezt az állítását arra alapozta, hogy "egyesek tévedésből neki küldözgetnek ilyen jellegű anyagokat a Jobbik vezető politikusairól." "Látható ebből, hogy kikre fognak még vadászni" - tett hozzá.

Volner János, a Mi Hazánk Mozgalom politikusa szerint lesz további "áldozata" a jobbikos belső harcoknak Forrás: Facebook

Sneider nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket

A Mi Hazánk Mozgalom politikusa szerint látható, hogy Sneider Tamás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, emiatt őt "megpróbálják kinyírni a pártbeli ellenfelei."

Ezek mind belső körös beszélgetések, az egyik például a kommunikációs stábon belül zajlott

- mondta a politikus. Hozzátette, hogy a belső körökből kerülhettek ki Sneider esküvői felvételei is, és Szávay István botrányos mondatai is. "Nem a kormánypárti újságírók szedik szét a Jobbikot, hanem párton belül szúrják egymást hátba, hogy különböző személyi pozíciókat megkapjanak."
- hangsúlyozta a képviselő.

A Jobbiknak a balliberális pártokkal közös tüntetései kapcsán kiemelte, a Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen Gyurcsány-mentes ellenzéki párt. A pár hónapja alakult párt a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint jelenleg három százalékon áll a biztos pártválasztók körében, Volner szerint ez részben a Jobbik balratolódásának köszönhető.