Gyurcsány és a szocialisták sorozatos adóemelésekkel sújtották a vállalkozásokat

A Fidelitas sajtótájékoztatója
Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Vágólapra másolva!
Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatót. Itt Gyurcsány Ferenc és a szocialisták káros gazdaságpolitikájáról beszélt.
Vágólapra másolva!

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten újságíróknak azt mondta, hogy

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták sorozatos adóemelésekkel sújtották a vállalkozásokat, és nem becsülték a munkát.

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták ezzel óriási károkat okoztak a magyar gazdaságnak és a kisvállalkozásoknak,

Azonban mióta Magyarország hátat fordított a balliberálisok rossz gazdaságpolitikájának, egyre jobban teljesít – hangsúlyozta Böröcz László

A Fidesz-KDNP kormányzása óta nagyobb értéke van a munkának, mert egyre alacsonyabb adók segítik a vállalkozásokat.

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese Forrás: MTI/Marjai János

Böröcz azt is mondta, hogy

idén januártól 12 millió forintra emelkedett a legkisebb vállalkozások áfamentessége, a kisvállalati adó (kiva) belépési határa pedig egymilliárd forintra nőtt.

A fideszes politikus szavait azzal zárta: a baloldal ugyanott folytatja, ahol abbahagyta, ha tehetné, most is csak elvenne, az ellenzéki pártok ugyanis a kezdetektől támadják a kormány gazdaságpolitikáját és az adócsökkentéseket.