Újraépül a magyar-amerikai kapcsolatok politikai pillére

Szijjártó-Pompeo sajtótájékoztató, Szijjártó Péter, Mike Pompeo, Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2019.02.11.
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter budapesti találkozójának egyik legfőbb témája a két ország közötti védelmi együttműködés volt, mivel azt egy mára elavult, 1997-es keretszerződés rögzít. Szijjártó Péter a tegnapi tárgyalást az M1-nek adott interjújában áttörő találkozóként értékelte.
Vágólapra másolva!

A demokrata adminisztráció elhanyagolta a közép-európai térséget, és a magyar-amerikai kapcsolatokat csupán a védelmi együttműködési pillér tartotta életben - jelentette ki Szijjártó Péter. Mint elmondta, a Mike Pompeóval folytatott tárgyalások egyik fő témája a két ország közötti védelmi együttműködés volt, amelynek kereteit egy 1997-ben aláírt, mára elavult szerződés rögzíti. Egyetértettek abban, hogy szükséges ennek megújítása.

A dokumentum szövegét, amely többek között rögzíti az amerikai katonák magyarországi tartózkodásának jogi kereteit, másfél év tárgyalás után a múlt hét végén véglegesítették, ezért

az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elé kerülhet

- fűzte hozzá a miniszter.

Ugyancsak előrehaladott tárgyalások folynak egy amerikai közép-hatótávolságú védelmi rakétarendszer beszerzéséről. Ez hozzájárulna Magyarország biztonságának erősítéséhez - mondta Szijjártó Péter.

Arról is beszélt, hogy Ukrajna esetében megértést kért Mike Pompeótól, kinyilvánítva, hogy Magyarország semmilyen geopolitikai játszma oltárán

nem hajlandó feláldozni a kárpátaljai magyarság sorsát.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Fotó: Hirling Bálint - Origo

Szijjártó Péter közölte, a tárgyalások során felhívta amerikai partnerének figyelmét arra, hogy

Magyarország ukránbarát politikát folytat,

hiszen támogatta Ukrajna uniós társulási megállapodását és gázt is szállít Ukrajnába. Eközben az ukrán vezetés magyarellenes vonalat képvisel.

A tárgyaláson egyébként szóba kerültek energetikai kérdések is. Ezzel kapcsolatban Szijjártó hangsúlyozta: Magyarország már minden olyan "házi feladatot" teljesített, amely lehetőséget teremt arra, hogy Oroszországtól eltérő forrásból tudjon gázt vásárolni. Vagyis rendelkezésre állnak ennek az infrastrukturális és jogi feltételei. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter arra kérte Mike Pompeót, járjon el annak érdekében, hogy az ExxonMobil kezdje meg a romániai gázmezők kitermelését. Ez éves szinten

Magyarország részéről 4 milliárd köbméternyi gáz vásárlására nyitna lehetőséget,

amely csaknem fele az éves fogyasztásnak.

Ugyancsak van lehetőség gázszállításra a horvátországi LNG-, vagyis cseppfolyósgáz-terminálból. Szijjártó Péter szerint ezzel az a probléma, hogy a horvát féltől 50 százalékkal drágább szállítási díjra vonatkozó ajánlatot kaptak, mintha a jóval távolabb lévő Rotterdamból érkezne a gáz. Ez nyilvánvalóan egy gazdaságilag versenyképtelen ajánlat - mondta a miniszter.