Hülye nyugdíjasok, far-hát kommandó - így beszélnek a Jobbikban az idős emberekről

2019.02.13. 09:29

Far-hát kommandónak, hülye nyugdíjasoknak nevezi a Jobbik médiaalapítványának kuratóriumi elnöke a párt időskorú szimpatizánsait egy, a Magyar Nemzethez került hangfelvételen. Silhavy Máté tavaly áprilisban, saját irodájában becsmérelte a nyugdíjasokat, ideértve a Jobbik saját szavazóit is. A felvételen az is hallható, hogy Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke egy - ahogy fogalmazott - „nem hülye nyugdíjast" "a far-hát kommandó alezredesének" nevezett. Nem ez az első eset, hogy a nyíltan antiszemita párt a nyugdíjasokat gyalázza. Korábban a szkinhed Sneider Tamás és az álcuki fordulatot bemutató Vona Gáborról is kiderült, hogy mélyen lenézi őket. 

A nyugdíjasok semmibevételéről és megvetéséről tett ismét tanúbizonyságot a Jobbik, illetve a párthoz tartozó Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki far-hát kommandónak nevezte az időseket. Egy, a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételen Silhavy Máté többek közt Z. Kárpát Dániellel, a Jobbik alelnökével beszélget arról, hogyan lehetne aktivizálni a Jobbik Facebook-kommentelőit. Ebből kiderül, hogy a jobbikos döntéshozók csak eszközként használják azokat, akiknek a támogatására számítanak.

"Mi ezeket úgy hívtuk a szakmában, hogy far-hát kommandó, ezek nagyrészt nyugdíjasok, otthon ülnek, és várják azt, hogy jöjjön valami. Bedobod nekik a tartalmat, megírod, hogy »Jaj a rohadék, már megint mit mondott! Mondjátok meg ti is jól!« és akkor oda mennek és ráírogatnak. A troll az viszonylag kevés, ezek tényleg élő hülye nyugdíjasok, akik ott ülnek, és egész nap ezt várják, hogy mikor tud..."

- hangzik el a felvételen.

Az egyik jelenlévő, aki felajánlotta saját édesanyja segítségét, még meg is jegyzi a felvételen, hogy „mondjuk anyukám nem hülye nyugdíjas", mire Z. Kárpát Dániel azt feleli, „a far-hát kommandó alezredese".

Silhavy Máté többi párttársához hasonlóan mélyen lenézi a szépkorúakatForrás: Origo

Saját szavazóit is lenézi a Jobbik

A tavaly áprilisi országgyűlési választások után pár héttel lezajlott beszélgetésből egyértelműen kitűnik, a Jobbik megveti és lenézi saját időskorú szavazóit is, hiszen Silhavy pont azokat nevezi hülyének és hívja far-hát kommandónak, akiknek a pártot támogató véleményére a közösségi oldalakon számítanak.

Z. Kárpát Dániel pedig, ahelyett, hogy helyére tette volna Silhavyt, még poénkodott is a munkatárs édesanyjával összefüggésben.

Vona Gábor is megalázta a nyugdíjasokat

A Jobbik persze nem először alázza meg a magyar nyugdíjasokat. A legemlékezetesebb kétségkívül Vona Gábor gyűlölködése volt. A Jobbik volt elnöke 2017 nyarán, Orbán Viktor tusványosi beszéde után közösségi oldalán írt becsmérlően a – megfogalmazása szerint – „viktoriánus nyugdíjasokról", akiken szerinte Tusványoson „eluralkodott a lincshangulat".

A miniszterelnök beszédét hallgató nyugdíjasokról Vona azt írta, „egy szerencsétlen szandis papa sunyin megtapossa a földön fekvő nőt, azt gondolja, biztos ő is csak egy Soros-bérenc". A volt elnöknek saját bevallása szerint erről azonnal eszébe jutottak nemzeti ünnepeink, „ahol most már rendszeres esemény, hogy hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját".

Vona Gábor és Sneider Tamás már korábban bizonyította, hogy mélyen lenézik a nyugdíjasokatForrás: MTI/Marjai János

Vona Gábor bejegyzésében még ezen is túlmegy, felidézve egyik dunaújvárosi utcai fórumát, ahol szerinte kétpercenként káromkodva szavalta el a kormánypárti tévé "hazugságait" egy-egy arra tévedt fideszes nyugdíjas. Húzták maguk mögött a kis bevásárlókosarukat, és ne szépítsük, a szemükben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt – írta Vona.

Antiszemita vezető a nyugdíjastagozat élén

Vona sértegető mondatai hatalmas felháborodást váltottak ki, a Jobbik bukott elnöke azonban sem akkor, sem az azóta eltelt másfél évben nem kért bocsánatot az idősektől. A társadalmi megbotránkozást a Jobbik akkor azzal igyekezett csitítani, hogy a párt – megalakulása után 14 évvel – nyugdíjastagozatot hozott létre. A szervezet körüli legnagyobb és talán egyetlen hír egyébként az volt, hogy az időstagozat alelnöke, Erős Erzsébet zsidó- és cigányellenes kijelentéseket tett saját közösségi oldalán.

A zsidóknak például nem szabadna politizálniuk, magas közéleti funkciókat betölteniük, mert ők az ország rákfenéi, sőt cégben se lehessen negyven százaléknál nagyobb tulajdonrészük, mert ők itt „bevándorló migránsok", „otthon púposkodjanak". Erős odáig megy, hogy gyakorlatilag a holokauszt tényét is megkérdőjelezi, mondván, a zsidók intézték saját fajtájuk sorsát.

Aranyosnak kell lenni

A nyugdíjasok hülyének nézése, illetve lenézése nem új keletű a nyíltan antiszemita Jobbikban. Sneider Tamás, a párt jelenlegi elnöke még 2014-ben egy szekszárdi fórumon ismerte el, hogy mindössze a párt egyik kommunikációs eszköze a sajtóban elhíresült cukiságkampány. Amikor arról beszélek, hogy hogyan kell kommunikálnunk, akkor megint itt vannak az idősek. Nélkülük szavazás már nem is lehet, ahhoz, hogy őket megszólítsd, ahhoz neked egy kedves, aranyos gyereknek kell lenni – fogalmazott akkor alelnökként Sneider, aki arról is beszélt, hogy ettől függetlenül nem változik semmi az elképzelésükben, csak a kommunikációra kell figyelni.

Egy évvel Sneider „álcukiskodása" után Jakab Péter sértegette az idős korosztályt. A Jobbik jelenlegi szóvivője a miskolci közgyűlés ülésén azt mondta, nem az a gazdasági fejlődés, hogy van lovagi tornák tere meg ingyen buli a sportcsarnokban. Később közleményt is kiadott, amelyben a jobbikos azt írta, hogy „a Salkaházi Programban a Fásy-mulatóval és az évi tízezer forinttal a Fidesz megvásárolja a nyugdíjasokat".

Az antiszemita botrányba keveredett Sneider Tamás korábban a nyugdíjasokat is gyaláztaForrás: MTI - HírTV

Akiknek véleményük sincs

Nem maradhat ki a nyugdíjasokat gyalázó jobbikos megszólalók sorából Mirkóczki Ádám sem, aki még 2013-ban arról beszélt, a kormány azért nem lép fel kellő határozottsággal a „cigányság bűnöző rétegével" szemben, mert kiélezett helyzetben két nagy társadalmi réteg tudja eldönteni a választásokat: a nyugdíjasok és a cigányság. Úgy tűnik, a Jobbik kommunikációs igazgatója továbbra is úgy véli, a nyugdíjasok megvehetők, és nincs önálló véleményük. Emlékezetes volt Lukács László azon parlamenti felszólalása is, melyben azt mondta, hogy „az árubemutatók célközönsége elsősorban a nyugdíjaskorosztály". A képviselő nem állt le, egy hónappal később a gyógyszertámogatási rendszer átalakításának javaslatát ismertette, amivel sikerült ismét nagyot rúgni az idősekbe.

Lukács szerint ugyanis a gyógyszertámogatások keretében nem életkor, nem egyszerűen nyugdíjas státus alapján kell szelektálni és meghatározni a különbségeket, hanem úgy kell támogatni a magyar állampolgárokat a gyógyszerköltéseikben, hogy ez igazodjon az egészségi állapotukhoz.

Antiszemita botrányok a pártban

Az elmúlt hetekben egymást érik a botrányok a nyíltan antiszemita pártban. A Jobbik elnökéről előkerült egy három évvel ezelőtti videofelvétel, amelyen a politikus felesége – újdonsült férje nyakában ülve –náci karlendítéseket mutat be; egy hanganyag, amelyen arról beszélt szűk körben, hogy még mindig jobb, ha valaki a muszlim vallásra tér át, mint ha a zsidóra; egy vádirat, ami szerint egy szkinhedbanda vezetőjeként bottal verte szét egy mozgássérült, roma férfi arcát; egy pár hónapja - már elnökké választása után - készült hanganyag, amelyen kijelentette, akár a cigányokat is agyonüti.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK