Kizárólag a kormánypártok akadályozhatják meg a kényszerbetelepítést

2019.02.14. 11:28

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Hírlapnak nyilatkozva kijelentette, hogy kizárólag akkor tud Magyarország megmenekülni a kötelező kvóta szerinti kényszerbetelepítéstől, és csak akkor tud hosszú távon a stabil határvédelem mellett kitartani, ha a jelenlegi kormánypártoknak mindehhez itthon és európai szinten is kellő felhatalmazása van. 

Gulyás Gergely a lap csütörtöki számában olvasható interjúban kifejtette, a kabinet nyugodt és erőteljes kampánnyal készül, mivel a mindennapi kormányzati feladatokat is el kell látnia, döntéseket kell hoznia. Ahogy mondta,ilyen a miniszterelnök által bejelentett családvédelmi akcióterv is, melyet ugyanígy fogadtunk volna el akkor is, ha nem lenne EP-kampány. A miniszter kiemelte, hogy az elmúlt évek bebizonyították, Magyarországot a kormánypártok tudják a legeredményesebben képviselni az Európai Unióban, az ellenzék ugyanis a „Jobbiktól a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalícióig” abevándorlás támogatására esküdött fel, de legalábbis azonnal letenné a fegyvert az uniós kvóták ránk erőszakolása előtt. 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterForrás: MTI/Máthé Zoltán

Kölcsönös érdek, hogy az Európai Néppárt ne tolódjon liberális irányba

Gulyás Gergely az EP-választástól azt várja, hogy legalább hangsúlyeltolódás lesz az európai összefogást támogató, az Európai Uniót mint intézményt helyesnek tartó, de azon belül a tagállami hatáskörök további csökkentését, és különösen a bevándorlást elutasító politikai erők javára.

Úgy látja, Európát nehezebb lesz kormányozni, mivel egy sokkal fragmentáltabb, sokszínűbb parlament alakulhat meg azt követően, hogy az Európai Néppártnak (EPP) és a szocialistáknak várhatóan – 1979 után először – nem lesz együtt többsége.

Megjegyezte továbbá, az Európai Parlament legerősebb pártja a Néppárt, amelynek legerősebb tagpártja a Fidesz, ezért kölcsönös érdek, hogy a Néppárt ne tolódjon el egy olyan liberális irányba, amely már érdemben nem különböztetné meg ezt a politikai családot egy Emmanuel Macron-féle tömörüléstől. Ezt csak a Fidesszel együtt sikerülhet megakadályozni,mondta Gulyás Gergely, és hangsúlyozta, hogy a Fidesz helye az Európai Néppártban van. 

A Fidesz kompromisszumkész

A tárcavezető szólt arról is, a Fidesz kompromisszumkészségének legjobb bizonyítéka, hogy támogatták a Néppárt német frakcióvezetőjének, Manfred Webernek a jelölését a bizottság elnökségére. Gulyás Gergely kérdésesnek nevezte ugyanakkor, hogy Weber a tisztség megszerzése után miként próbál majd parlamenti többséget teremteni. Kiemelte, hogy szerencsétlennek tartanánk, ha a Néppárt listavezetője idő előtt elköteleződne egy bevándorláspárti, zöld, balliberális irányba, (...) bár Manfred Weber nyilatkozatait hallva fennáll ennek a veszélye, de őt régebbről ismerve bízunk abban, hogy saját jövője mellett az Európa jövőjéért viselt felelősségével is tisztában van.

Egyértelműek a kormányzati célok és az értékrend

A Miniszterelnökség vezetője elmondta, a politika számosságából adódóan a kormánypárti felelősség a közügyekben mindenért nagyobb, ugyanakkor a kormánypártok felelőssége leginkább az ország állapotában ragadható meg. Úgy fogalmazott, hogy

egy-egy erősebb megjegyzés a mi oldalunkról is elhangzik, viszont az a kocsmai stílus, amely az ellenzék részéről általánossá vált, nálunk nem szokás. Gulyás Gergely szerint például a miniszterelnök évértékelő beszéde alapján sem nehéz belátni, hogy van egy világos eszmei alapokon nyugvó kormányzás, egyértelmű célokkal, értékrenddel és ennek megfelelően meghozott döntésekkel, amivel szemben nincs alternatíva a közéletben. Hozzátette, hogy a mostanra már a demokrácia alapszabályait is betartani képtelen balliberális oldal kiegészült a Jobbikkal is. 

A migráció elutasítása egy magyar és európai jövőkép

Kijelentette, a migráció elutasítása egyszerre politikai hívó szó, és társadalompolitikai program, amiből szuverenitásfelfogás, demográfiai program, a nemzeti kultúra védelme, a nő és férfi közötti egyenjogúság tisztelete, tehát magyar és európai jövőkép egyaránt következik.

Gulyás Gergely közölte azt is, már dolgoznak azon a – két héten belül elkészülő – javaslatcsomagon, amelynek célja, hogy a gyermekek a tömegtájékoztatásban, illetve az élet más területein se találkozhassanak erőszakkal, vagy további olyan jelenségekkel, amelyek veszélyeztetnék az ép testi vagy lelki fejlődésüket.

A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának éléről távozó Varga István jobboldali sajtó minőségét kritizáló kijelentéseire reagálva annyit mondott, hogy

remélem, hogy a jó újságírók a jobboldalon dolgoznak, (...) ezen az oldalon újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent.