Így b.ziznak az álszent magyar baloldali újságírók

Vágólapra másolva!
Nemrég ismertettük a hiperliberális francia baloldali újságírók lebukásának történetét: miközben nyíltan feminista propagandát folytattak, közben nőket zaklattak. Most hasonló esetre derült fény Magyarországon, a hvg magát Léduskának nevező alkalmazottja az interneten buzizta le - ha jól értjük  - az Origo szerkesztőségét. Mindezt korábbi cikkünk után, amelyben lelepleztük, valójában mi is a bajuk a sikeres jobboldali emberekkel. Léduska szerint ez "látens homoszexualitás". Korábban még azt találta viccesnek, hogy valaki egy falra firkálva "buzizta le" az egyébként többgyermekes, sikeres családapát, Apáti Bencét. Mindeközben pedig, amikor nem önmagát adja, hanem a propagandát nyomja, szánalmas közhelyeket ír, vagy éppen az idegen szavakat nem ismerve homofóbnak nevez egy elismert pszichiáter tudósnőt. A hvg kisújságírója után, aki szexuális erőszakot kívánt az Origo minden dolgozójának, mert nem kellő tisztelettel írtunk Soros Györgyről, a hvg egy újabb alkalmazottja ír elég sajátos mondatokat velünk kapcsolatban: szerinte azért ítéljük el a buzizást, mert voltaképpen az Origo dolgozói is azok.  
Vágólapra másolva!

A HVG nevű álhírgyár magát Léduskának becéző alkalmazottja nemrégiben egy álságos Facebook-posztban vetette be az "Én a melegekkel vagyok" jelszót. Ezzel természetesen semmi baj nem lenne, ha valójában azt is gondolná, amit mond.

Emlékezzünk: ő az, aki nemrég felháborodottan fakadt ki azon, hogy az egyik legismertebb magyar klinikai pszichiáter asszony heteroanamnézist is folytat gyerekeknél, szülőkkel. Az idegen szavakat nem ismerő hvg-alkalmazott ugyanis azt hitte, hogy ez azt jelenti, hogy megállapítja a gyerekről, hogy milyen a szexuális irányultsága (akárhányszor újra elolvassuk, egyre elképesztőbb a történet: egy magát újságírónak nevező médiaalkalmazott találkozik egy számára ismeretlen idegen kifejezéssel, és mivel benne van a "hetero", már biztos is benne, hogy csakis genderkérdésekről lehet szó. Csak örülni tudunk, hogy nem a "heterogén" szót olvasta valakinél: abból lett volna csak igazi hiszti...)

Szóval: annyi szépséghiba van a balliberális újságírónő kirohanásában, hogy

tavaly decemberben még az egyébként többgyermekes családapa, kiváló publicista és balettművész Apáti Bence "lebuzizásán" viccelődött.

Sőt a lapunk cikke kapcsán "lábon kihordott, látens homoszexualitásról" beszélt.

Részlet Léduska Facebook-bejegyzéséből, 2018.12.19. Forrás: Facebook

Félve kérdezzük, hogy ekkor épp hol felejtette Léduska ezt a harcos érzékenységét, mikor ezt a posztot közzétette?

Természetesen megint egy álszent, liberális képmutatásról van szó. Mint annyiszor, most is kiderült: akik nácizmust sikítanak minden bokornál, azok valójában antiszemiták, akik másokat homofóboznak, valójában meleggyűlölők.

Mindent értünk.