Vágólapra másolva!
Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke az M1 aktuális csatorna vendége volt hétfőn, ahol elmondta, hogy egyesületük harminc éve azért küzd, hogy a család kerüljün a kormányzás középpontjába. Az Orbán Viktor által nemrégiben bejelentett családvédelmi akciótervvel ez most végre megvalósul. 
Vágólapra másolva!

Kardosné Gyurkó Katalin azt is hozzátettte, hogy minél rugalmasabb a családtámogatási rendszer, annál jobb, hiszen a családok különböznek, így eltérő segítségre van szükségük. Az akcióterv sokkal átfogóbb, mint ahogy az egyesület azt várta.

A NOE két éve a gyermekvállalás ösztönzésére benyújtott javaslatában a bérlakásprogram fejlesztését szorgalmazta, de Orbán Viktor bejelentése ennél sokkal többre hívatott, hiszen ahogy fogalmazott,

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az elnökasszony azt is elmondta, hogy a családok nagy érdeklődéssel fogadták az akciótervet, amelynek minden pontjáról érkezett már kérdés az egyesülethez,

a bejelentés óta már 170 megkeresést fogadtak.