Képmutatás: a Jobbik megszavazta magának a pénzt, majd kivonult

Vágólapra másolva!
A Jobbik csak addig vonult ki a parlament hétfői üléséről, amíg nem a saját anyagi érdekei számítottak – jelentette ki Halász János. A Fidesz frakciószóvivője arról beszélt, hogy a náci párt azt megszavazta, ami számára kedvező anyagilag, majd pedig munka nélkül kivonultak.
Vágólapra másolva!

Felháborító, hogy az ellenzéki képviselők a fizetésüket felveszik, de a parlamentbe nem járnak be – mondta Halász János, a Fidesz frakciószóvivője.

A Jobbik a pénzért és a hatalomért bármire képes – tette hozzá.

Újabb antiszemita botrány a Jobbikban

Sok minden nem változott a tavaszi országgyűlésben, a Jobbik az egyik náci helyett egy másikat küld – mondta Halász János.

A Jobbik nemcsak megvédte korábban a zsidók listázását követelő Gyöngyösi Mártont, hanem maga is listázott

– tette hozzá. Vajon a magyarországi zsidókat is listázni akarja-e a Jobbik új képviselője? – tette fel a kérdést a politikus. Ha az egyik zsidózót hátrébb léptetik, egy újabb lép elő. A magyar baloldal pedig összefogott ezekkel a náci emberekkel. Frans Timmermansnak nincsen semmi kifogása ez ellen a szövetség ellen.

Mint arról korábban beszámoltunk, a zsidó nő megverésével hencegő Szávay István helyére Bencsik Jánost, egy olyan politikust jelöl a Jobbik parlamenti képviselőnek, aki Gyöngyösi Márton zsidók listázását szorgalmazó beszédét követően maga gyűjtötte ki azokat az amerikai zsidókat, akik miatt szerinte „izraeli ügynökök” markába került az Egyesült Államok.

A Jobbik pedig ugyan látszólag kivonult ma a parlament üléséről, de arra gondosan vigyáztak, hogy a nekik anyagilag számító döntést még megszavazzák.

Mi lesz a sorsa Jakabnak?

Szintén írtunk arról, hogy a kiválasztott néphez tartozó bűnözőkről beszélt, és zsidózó vicceken nevetett Jakab Péter több, most előkerült videofelvétel tanúsága szerint. "Nálunk ugyanis a zsidózásnak vannak következményei, hiszen Szávay István benyújtotta lemondását faragatlan megnyilvánulásáért" – ezt Gyöngyösi Márton elnökhelyettes írta közösségi oldalára pár napja. Kérdés, mi lesz a sorsa az antiszemita botrányokkal teli pártban Jakabnak.