Megszólalt a rendőr, aki meglőtte a bíróságról megszökött rabot

2019.02.18. 14:58

Pénteken, a Fővárosi Törvényszéken 1 év 1 hónapra ítéltek egy férfit garázdaság és rongálás miatt. Az ítélethirdetés után a férfi rátámadt az egyik őrre, elvette a fegyverét és túszul ejtette, így meg tudott szökni az épületből. Az utcán arra kényszerített egy autóst, hogy vigye a XV. kerület irányába. A rendőrök végül a Szentmihályi útnál tudták elfogni a 35 éves férfit, akire többször rálőttek. Az egyik rendőr, aki részt vett az akcióban, elmondta, hogy nagyon kiélezett volt a helyzet, mérlegelnie kellett, hogy mikor lőjön a menekülő Sz. Károlyra.

Czégeni István főtörzszászlós február 15-én autóval járőrözött, amikor hallotta a rádiójukon, hogy valaki megszökött a Fővárosi Törvényszékről, és fegyvere is van.

Megadták a rendszámot, és hogy milyen autót keressünk. Ezek után egyből indultunk megkeresni a szökött rabot – mondja a rendőr. A Hungária körút és az Egressy út kereszteződésénél vették észre a Nissant, amiben a szökött rab utazott. Követni kezdték, majd a dugó miatt meg kellett állniuk.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Kiszálltam az autóból és odamentem az autó elé úgy, hogy el tudjak ugrani, ha esetleg el akarna ütni. Próbáltam beszélni a rabbal, aki ezek után rám fogta a fegyverét. Itt nem tudtam rálőni, mert sok ártatlan ember élete forgott veszélyben

– folytatja Czégeni István, aki többször is felszólította a rabot, hogy szálljon ki az autóból. Elmondása szerint látszott a férfin, hogy meg van ijedve, és nem tudja, hogy mit csináljon.

„Ezek után a pisztolyt a sofőr fejéhez szegezte, ezért én eltettem a fegyveremet” – meséli a rendőr.

Ahogy megindult a forgalom, a Nissan elhajtott, a rendőrök pedig tovább üldözték. Később a dugó miatt megint megállt egy kisteherautó mögött. Itt a rendőrök megint fegyvert fogtak a férfira, de az nem adta meg magát. A Nissan sofőrjét arra kényszerítette, hogy kerülje meg a teherautót, és hajtson tovább a Szentmihályi út irányába. Amikor odaértek, a szökött rab kiugrott az autóból, és megpróbált más autóba átülni. Rátámadt egy Mercedes sofőrjére, akivel verekedni kezdtek. Közben a rendőrök is kiszálltak az autóból, és a rab felé futottak.

„A sofőr ráfogott a rab fegyvertartó kezére. Itt sem tudtam fegyvert használni, mert mások épségét veszélyeztettem volna” – folytatja a főtörzszászlós. Amikor a rab észrevette a felé közeledő rendőröket, menekülni kezdett. Több figyelmeztető lövést is leadtak, de Sz. Károly nem állt meg.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A férfi a felszólítás ellenére nem állt meg, futott egy másik autó felé. Én ekkor több célzott lövést is leadtam a férfira, háromszor lőttem, abból kétszer lábra. A szökött rab bedőlt két autó közé, odamentem, hogy lefegyverezzem. Ő felém fordult a fegyverrel a kezében, és rám fogta. Ott nem volt más választásom, lőnöm kellett. Ezek után tudtuk elfogni” Czégeni István elmondása szerint nagyon veszélyes helyzet volt, amikor nem lehetett hibázni.

„Végig mérlegeltünk a helyszínen, hogy ártatlanokat semmilyen formában ne veszélyeztessünk. A célzott lövést akkor adtam le, amikor abban az irányban nem volt senki, akit veszélyeztethettem volna” – mondja a rendőr, aki szerint minden rendőrnek fel kell készülnie a hasonlóan éles helyzetekre.

Akkor nyugodtam meg, amikor megtudtam hogy senki sem sérült meg, se kolléga, se civil” – mondta a hős rendőr az Origónak.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK