A zsidókat bűnözőknek tartó Jakab Péter hat percen át nem válaszolt az Echo TV-nek

Vágólapra másolva!
„Azt majd eldöntöm, hogy mikor és hogy válaszolok” – ezzel próbálta meg elküldeni a hírtelevízió munkatársát, aki csupán azt szerette volna megtudni, miért nevetgélt párttársa zsidózó viccén. Jakab Péter jobbikos képviselő mellébeszélési csúcsot felállítva hat percen át nem válaszolt az Echo TV kérdéseire. 
Vágólapra másolva!

Ahogy beszámoltunk róla, a Mi Hazánk Mozgalmat leszámítva valamennyi ellenzéki frakció kivonult az Országgyűlés hétfői üléséről. Miközben a bent maradt képviselők folytatták a munkájukat, addig az ellenzéki képviselők közös sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy előbb az MTVA Kunigunda utcai székházához, majd onnan Esztergomba mennek. A köztelevízió épületénél megjelent az a Jakab Péter is, akiről éppen ma jelent meg a Hír TV-n egy felvétel, amelyen az hallható, ahogy Pörzse Sándornak, Vona Gábor korábbi bizalmi emberének a zsidózó viccein nevet harsányan. A hírcsatorna előrebocsátotta, hogy birtokukba került egy másik felvétel is, amelyen Jakab gyakorlatilag arról beszél, hogy a zsidó emberek egy része bűnöző. A botrány kirobbanása után az Echo TV-nek sikerült elkapnia a politikust a köztelevíziónál, aki keményen állta a sarat, és egyszer sem válaszolt a feltett kérdésekre.

Az antiszemita Jakab nem volt hajlandó válaszolni

A politikus több mint három percig a hírcsatorna munkatársával személyeskedett, és jobboldali újságírókat támadott, miután érdemben fel lehetett tenni neki a kérdéseket. „Ma került nyilvánosságra egy felvétel, amin zsidózott. Miért zsidózik? Miért nevetett azon, hogy Pörzse Sándor zsidózik? Vicces volt ön szerint?” – sorakoztak a kérdések, azonban a válaszok csak nem akartak megérkezni. A parttalan vita során annyit sikerült Jakabból kihúzni, hogy nem antiszemita, és „a zsidózás semmikor nem fér bele”, az azonban nem derült ki, hogy akkor miért kacagott antiszemita tréfákon. Nem csoda, hogy a riporter megunta a nettó mellébeszélést, és felszólította a jobbikos képviselőt, válaszoljon a kérdéseire. Ezt követően így alakult a beszélgetés

  • Echo TV: „Válaszoljon a kérdésemre! Ön szerint probléma, vagy nem probléma?”
  • Jakab Péter: „Uram, feltesz egy kérdést, és nem hagy válaszolni?!”
  • Echo TV: „Nem, mert nem arra válaszolt.”
  • Jakab Péter: „Azt majd eldöntöm, hogy mikor és hogy válaszolok.”

A politikust pár másodperccel később az ex-MIÉP-es exfutballhuligán Szilágyi György menekítette ki, így vége szakadt a mellébeszélésnek.

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselője Forrás: Jobbik

Volt már két furcsa esete

Jakab Péter korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az Országgyűlés méltóságára fittyet hányva durva hangnemben beszélt a miniszterelnökhöz és más kormánypárti politikusokhoz a törvényhozás épületében. A stílust és a hangnemet átmentette későbbre is: tavaly októberben az Echo TV stúdiójában járt, amikor egytől egyig végigsorolta személyes sérelmeit, a műsorvezetővel kekeckedett, nem válaszolt egyetlen kérdésre sem, tavaly decemberben pedig Szentesi Zöldi Zoltánnal, a Hír TV műsorvezetőjével próbálkozott hasonló forgatókönyvvel, egyik akció sem volt sikeres. Szentesi Zöldi a műsor során több alkalommal helyretette a tudatosan balhézó politikust. Ennek legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor megkérdezte tőle, hogy tízezer forintért elszavalja-e az Anyám tyúkját, hogy a műsornak legalább valamilyen kulturális értéke legyen, azonban a politikus nem tett eleget a felkérésnek.