Kitüntették a hős rendőröket, akik elfogták az ámokfutó szökött rabot

2016x1512
Kulcsszavak:Kulcsszavak:az országos rendőrfőkapitány elismerésben részesíti a Fővárosi Törvényszékről 2019. február 15-én a biztonsági felügyelő megszerzett lőfegyverével megszökött 35 éves Sz. Károly 36 perc alatt történt elfogásában kiemelke
Vágólapra másolva!
Az országos rendőrfőkapitány elismerésben részesítette azokat a rendőröket, akik pénteken elfogták azt a rabot, aki előbb a bíróságon megszerezte a biztonsági felügyelő pisztolyát, aztán túszul ejtett egy 61 éves férfit, akit arra kényszerített, hogy az autójával vigye őt el. Később megpróbált átülni egy másik autóba, annak a kocsinak a sofőrjével verekedni kezdett, ekkor fogták el.
Vágólapra másolva!

Rengeteg újságíró várta a rendőröket, akik az ámokfutót végül elfogták. Az elismeréseket Töreki Sándor rendőrfőkapitány-helyettes adta át.

Összesen 13-an kaptak kitüntetést, 12 rendőr, és a biztonsági felügyelő.

Az átadáson ott volt Schmehl János, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyettese és Terdik Tamás Budapest rendőrfőkapitánya is.

A sajtótájékoztató elején több videót is lejátszottak. Arról, ahogy a szökött rab kiront a bíróságról, de arról is, ahogy elfogják, vagyis, amikor többször meglövik.

Terdik Tamás Budapest rendőrfőkapitánya Forrás: Origo

Ezután a budapesti rendőrfőkapitány részletesen elmondta, hogy az elfogás pontosan hogyan zajlott, vagyis hogy milyen döntéseket kellett meghozniuk.

Forrás: Origo

A hajsza pont 36 percig tartott. Ezalatt többen megsérültek: a biztonsági felügyelő, a férfi, akinek a kocsijába a szökött rab erőszakkal beült, a másik autó sofőrje, amelybe be akart ülni, és maga a szökött rab is. Ő a legsúlyosabban, ugyanis, amikor a nyílt utcán a felszólítás és a figyelmeztető lövések ellenére sem adta meg magát, a rendőrök többször meglőtték.

Az egész múlt pénteken kezdődött azzal, hogy

a rab a tárgyalásán előbb túszul ejtett egy őrt, majd megszökött a bíróságról.

A 35 éves férfi az őr pisztolyát is megszerezte, aztán a fegyvert ráfogta az utcán egy autósra, akit arra kényszerített, hogy vigye őt el. Ezután indult a hajsza, amelyben a férfi még egy másik autó sofőrjét is arra akarta kényszeríteni, hogy vigye őt tovább. Ekkor lőtték le. Összesen hat lövést kapott, a térdébe, a combjába, a vállába és a csípőjébe. Sok vért vesztett, életveszélyes állapotban vitték kórházba, ahol azóta stabilizálták az állapotát.

Forrás: Origo

A Bors biztos forrásra hivatkozva azt írja, a férfi

még a tárgyalóteremben három bíróra is ráfogta a fegyvert, miután ököllel arcon ütötte az őrt és megszerezte fegyverét.

A szökött rabot úgy tudni, 2003-ban emberölésben való bűnsegédletért 9 és fél évre ítélték, szabadulása után pedig kirabolt egy bankot.