A tíz legbrutálisabb gyerekgyilkosság - Megrázó, ahogy ezekkel a fiatalokkal végeztek

2019.03.17. 18:32

A gyerekgyilkosság - noha világszerte igen gyakori - kényes téma még a bűnügyek között is. Aki gyereket ölt, számíthat arra, hogy még azok is elítélik, akik maguk is követtek el gyilkosságot. A börtönökben rendszerint rabtársaik sem akarnak velük érintkezni, sőt, van, hogy az ítélet után komoly támadások érik őket. A legtöbb gyilkos életfogytiglant kapott, de vannak közöttük olyanok, akik egy idő után szabadulhatnak. 10 megrázó gyerekgyilkosságot szedtünk össze, a lista sorrendje teljesen véletlenszerű.

A rábízott gyerekekkel végzett

1973-ban az akkor 23 éves férfi  három gyerekre vigyázott egy worcesteri családnál, akiket brutális módon meggyilkolt. 

Egyiküket agyonverte, a másikat megfojtotta, harmadik testvérüknek pedig késsel vágta át a torkát. Ezután karóba húzta holttestüket. 

Mivel az eset épp egy péntek 13-i napon történt, a brit sajtó "Péntek 13 gyilkos"-ként emlegette a férfit. 

A bíróságon eredetileg életfogytiglanra ítélték, de hozzátették, hogy magatartásától függően 20 év után szabadon engedhetik. Újra és újra megvizsgálták az ügyét, utoljára 2016-ban, amikor kimondták, hogy a férfi megbánta a tettét, és többé nem jelent veszélyt a társadalomra. 

David McGreavy, a tettesForrás: Wikimedia Commons

Idén végül úgy döntöttek, hogy hamarosan szabadon engedik.

A bírói határozat Anglia-szerte közfelháborodást keltett, sokak szerint a gyerekgyilkos férfi halált, de legalábbis életfogytiglani börtönbüntetést érdemelne, mert aki egyszer képes volt ilyen kegyetlenségre, az a jövőben sem fog megváltozni. 

Holtan akarom látni ezt a szörnyeteget, de előtte szenvedjen úgy, mint mi! Most meg szabadon engedik? Itt fog sétálgatni az utcán? Döbbenetes! 

- mondta a gyerekek anyja, a 68 éves Elsie Urry, aki a mai napig nem tudta feldolgozni gyerekei tragikus halálát. 

Előző
Következő