Bajkai: A Jobbiknak politikai karanténban lenne a helye

Vágólapra másolva!
Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Parlament tavaszi ülésszakának nyitónapjáról, a várható törvénykezési munkáról, a miniszterelnök izraeli látogatásáról, valamint az Maccabi Európa Játékokról is.
Vágólapra másolva!

A politikus beszámolt arról, hogy a Parlament tavaszi ülésszakának kezdetével a képviselők igyekeznek azt a törvényalkotási programot végrehajtani, amit kitűztek maguk elé. Egy rendkívül feszítő törvényalkotási munka vette kezdetét, aminek

Kérdésre válaszolva arról beszélt Bajkai István, hogy mindezeket elég rövid időn belül meg is teszik, már azért is, mert a májusi EP választások miatt lesz egy hosszabb szünet az Országgyűlés munkájában. Azt is megemlítette a képviselő, hogy március és április lesz a két nagyon fontos hónap a törvények megszületése szempontjából.

A nyitónapon három új képviselő tehette le az esküjét, egyikük a kormánypárt részéről, míg ketten a Jobbiktól. Véleménye szerint a két olyan képviselőt küldött a Parlamentbe a Jobbik, akik korábbi tetteikkel váltak méltatlanná a mandátumhoz, ahhoz, hogy a magyar népet képviseljék. Hozzátette,

A képviselő szerint a Jobbiknak politikai karanténban lenne a helye, legalábbis ez lenne a minimális elvárás egy demokráciában.

Két szocialista képviselő is megpróbált egy politikai akciót is lebonyolítani, ám ez nem teljesen sikerült, hiszen olyan táblákkal álltak ki a nyilvánosság elé, amelyeken súlyos helyesírási hiba volt. Bajkai István szerint az akció azt mutatta, a képviselőtársai nem tudnak olvasni, majd hozzátette, ha valaki politikai pályára lép, akkor az a minimum, hogy egy szöveget, amit kiad a kezéből, akkor azt alaposan leellenőrzi. Az is baj volt, hogy senki nem volt a környezetükben, aki felhívta volna a figyelmüket a hibára.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.