Brüsszel egyik terve, hogy sokkal több pénzt akar adni a migrációt segítő szervezeteknek

2019.02.19. 14:26

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy azért indítottak újabb tájékoztató kampányt, mert a magyar embereknek tudniuk kell arról, hogy Brüsszel továbbra is támogatni akarja az illegális bevándorlást. Ennek egyik már jól ismert eszköze a nem kormányzati szervezetek támogatásának bővítése, illetve egy migrációs alap létrehozása. 

Kovács Zoltán azt mondta, a migráció támogatását célzó tervek továbbra is ott vannak "a brüsszeli fiókokban", és olyan döntések születnek a háttérben, amelyek ezek megvalósítását célozzák. Ilyen terv például a nem kormányzati szervezetek (NGO) támogatásának megsokszorozása és az illegális bevándorlást jogszerűvé tevő migrációs alap létrehozása is. 

Az NGO-k támogatásáról Kovács Zoltán azt mondta, erről már szavazott az Európa Parlament januárban, és ez a terv nem más, mint Soros György 2015 szeptemberében meghirdetett tervének hatodik pontja, amely kimondottan az NGO-k segítségével szeretne "megoldást" találni az migráció kezelésére. A támogatást a jelenlegi háromszorosára, 1,8 millárd euróra, azaz 570 milliárd forintra akarják emelni. 

A bevándorlás erőltetése a migrációpárti politikusok célja

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a migrációpárti politika és politikusok elfoglalták az európai intézményeket, és az NGO-kal kiegészülve mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvalósítsák a migrációt elősegítő terveiket. Teszik ezt annak ellenére, hogy egyre többen képviselik azt az álláspontot Európában, hogy a migrációt meg kell állítani. 

Kovács Zoltán szerint az európai intézmények és az NGO-k összetalálkozásának egyik szimbolikus példája az, ahogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke viszonyul ehhez a kérdéshez. Timmermans találkozott a legtöbbször Soros Györggyel, és szorosan tartja a kapcsolatot a migrációt támogató szervezetekkel, pedig neki "a szerződés őreként" arról kellene gondoskodnia, hogy mindenki a jogszabályoknak megfelelően tevékenykedjen, és nem migrációpárti álláspontot kellene képviselnie. 

Jean-Claude Juncker és Frans Timmermans (R), a brüsszeli bevándorláspárti politikusok emblematikus figuráiForrás: EPA/Patrick Seeger

Új terv Brüsszelben: a migrációs alap

Beszélt arról is, hogy éppen kedden tárgyal az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) arról, hogyan lehetne létrehozni a migrációs alapot, amely az illegális bevándorlást jogszerűvé és legálissá tenné, valamint a gazdasági bevándorlás csatornáit intézményesítené.

Az államtitkár elmondta, hogy a kormány szerint minden magyarnak joga van tudni, mi zajlik Brüsszelben, különös tekintettel az EP-választásokra, mivel a bevándorlást támogató tervek nem kerültek le a napirendről, és a kormány szerint ezek veszélyeztetik a magyar és európai emberek biztonságát és jövőjét. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK