Jakab Péter: A cigányok zöme lop, a szobába piszkít, és nem akar dolgozni

ARATÓ Gergely; JAKAB Péter; BANA Tibor
Budapest, 2019. január 3. Jakab Péter, a Jobbik parlamenti képviselője napirend előtt felszólal, mellette frakciótársa, Bana Tibor az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2019. január 3-án. Az ülést az ellenzéki pártok, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd, valamint független képviselők is kezdeményezték, amelynek napirendjén - az interpellációs blokk mellett - egyetlen határozati javaslat szerepel. Arató Gergely, a DK képviselője ebben annak megállapítását kéri az Országgyűléstől, hogy tavaly december 12-én szabálytalanul zajlott a szavazás az ülésteremben, továbbá december 16-17-én jogtalanul léptek fel az ellenzéki képviselőkkel szemben a köztelevízió székházánál tartott tüntetéseken. A kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen volt a rendkívüli ülés. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Hír TV által nyilvánosságra hozott hangfelvétel alapján Jakab Péter a következőket mondta: „a cigányok jelentős része gyümölcsöt lop, a szoba közepére piszkít, és nem akar dolgozni". A Jobbik miskolci elnöke egy néhány évvel ezelőtti felvételen a cigányok értelmi képességein is gúnyolódott. A párt országgyűlési képviselőjéről nemrég olyan felvételek is előkerültek, amelyeken antiszemita kijelentéseket tesz, és a homoszexuálisokat sértegeti.
Vágólapra másolva!

Jakab Péter, a Jobbik miskolci elnöke, aki újabban a rasszista párt frakcióvezető-helyettese is, egy néhány évvel ezelőtti lakossági fórumon

a roma felzárkóztató programokon és a cigányok értelmi képességein gúnyolódott.

Ekkor utalt arra, hogy szerinte a cigányok esténként lopni járnak.

„Hogyha valaki megtanul 30 évesen napot rajzolni, mivel lesz versenyképesebb, mint amikor nem tudott napot rajzolni? Vagy, ha le tudja írni a nevét...? Tehát a cseresznyeszedéshez, úgy gondolom, nem kell napocskát rajzolni [...]. Leszedjük a cseresznyét – jobb esetben nappal, nem éjjel töri." (»nevetés«)

Ugyanezen a rendezvényen beszélt arról, hogy

szerinte a cigányság többsége nem akar dolgozni.

„24 évvel a rendszerváltás után szerintem fel kell tenni a kérdést, hogy a cigányság jelentős része akar dolgozni? Vagy a jelenlegi segélyezési rendszerből fenn tudja tartani a maga mélyigénytelen, mert ha valaki a padló közepére piszkít, arra azt mondom, hogy mélyigénytelen, tehát lehet, hogy a számukra a segélyezésből ez a mélyigénytelen életvitel fenntartható, és ez nekik így jó, nekem nem jó, mert én élek fertőzésveszélyben, de lehet, hogy ez neki már jó."

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a Hír TV nemrég több olyan felvételt is bemutatott, amelyen Jakab Péter a homoszexuálisokat sértegeti, illetve antiszemita kijelentéseket tesz.