Kunhalmi Ágnes leírta: koalícióra készül a Jobbikkal

2019.02.20. 17:36

"A következő évtizedekben egyébként is koalíciós kormányzásra kell felkészülnie a demokratikus oldalnak. Ehhez bizalom, belátás és méltányosság kell egymás iránt" - határozta meg távlati, több évtizedes céljait a politikus. Kunhalmi ezzel szintet lépett a Népszavában: a végelgyengülő MSZP-t belevinné a Jobbikkal való közös kormányzásba, és egy közös ellenzéki EP-lista mögé rejtené el pártját. A szocialista politikus ezzel meghirdette a teljes önfeladás politikáját.

Jó ideje megint semmi nincs rendben az MSZP háza tájékán. A párt legújabb vesszőfutása Tóth Bertalan júniusi elnökké választásával kezdődött, azóta képtelenek kijönni a gödörből. Ennek legnyilvánvalóbb jelei az elmúlt napokban mutatkoztak meg. Ahogy beszámoltunk róla, múlt hét szombaton EP-listaállító kongresszust tartottak a szocialisták, ahol a küldöttek csupán 72 százaléka támogatta a Tóth nevével fémjelzett európai listát, ami után megkezdődött a zúgolódás. Ugyanis a pártból kiszivárgott információk szerint Tóth az alapszervezetek megkerülésével, a párttagság támogatottsága nélkül került az EP-lista első helyére, valamint a kongresszust megelőző választmányi ülésen csalásra is sor kerülhetett. Ilyen körülmények között bukkant fel egy igencsak érdekes írás a párthoz közelálló Népszavában kedd reggel. Nemcsak a gondolatok, hanem az időzítés is lényeges. 

Megemelte a tétet

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője "Az EP-választás tétje" címmel jelentkezett egy hosszabb, az ellenzék választási esélyeit latolgató cikkel. Kiindulópontként alaposan megemelte a tétet, és a "történelmi" és a "sorsdöntő" jelzőkkel illette a májusi európai parlamenti választást. Állítását többek között azzal támasztotta alá, hogy meglátása szerint a bevándorlásellenes pártok megerősödésével felbomlott az európai pártrendszer. A szocialista politikus úgy látja, a migrációpártiakra rengeteg veszély leselkedik, ilyen például, hogy az Európai Néppárt "jobb és konzervatív liberális szárnya" között az ellentétek kiéleződtek. "Ez a csúcsjelölt kiválasztásakor is egyértelműen megmutatkozott. Manfred Weber nagy fölénnyel nyert a konzervatív liberális szárny jelöltje, Alexander Stubb felett" - érvelt. A II. világháború utáni közmegegyezésekig visszaevező bevezetés után nekilátott az ellenzéki pártok mozgósításának. 

Orbán hazai célja, hogy a Fidesz-KDNP minimum 14, de inkább 16, sőt ha lehet, 18 helyet szerezzen meg az elérhető 21-ből az EP választáson 

- elemezte a helyzetet a politikus, még egyszer megismételve, hogy "az EP-választás sorsdöntő, Európa és Magyarország helyzetét alapvetően befolyásoló választás lesz." Éppen ezért úgy látja, hogy az ellenzéki tábor számára létkérdés a voksolás kimenetele. 

Kunhalmi Ágnes ezúttal nem A4-es lapot, hanem irányt mutatott a NépszavábanForrás: MTI/Balogh Zoltán

Közösen kell kormányoznunk, Tamás!

Kunhalmi ebből egyenesen következően megfogalmazott - választási matematika segítségével - egy megoldási javaslatot a bevándorlásellenesekkel szemben álló hazai erőknek: a teljes összefogást. 

A jelenlegi politikai helyzetben csak egy minél szélesebb összefogás, de legalább a baloldali, liberális demokrata pártok együtt indulása hozhat a várhatónál jobb eredményt 

- tette egyértelművé, mi lenne az ellenzék számára a legeredményesebb stratégia az elkövetkezendő hónapokban. Úgy véli, a pártpreferenciák jó ideje befagytak, így egyik vagy másik párt, még ha növekszik is egy-két százalékot, érdemi eredményt nem tud felmutatni. Majd kimondta, amit eddig csak óvatosan jártak körül az ellenzéki politikusok. 

A MSZP akár közösen kormányozna Jobbikkal. 

Ez a gondolat így nézett ki Kunhalmi tollából: "A következő évtizedekben egyébként is koalíciós kormányzásra kell felkészülnie a demokratikus oldalnak. Ehhez bizalom, belátás és méltányosság kell egymás iránt." Zárásként pedig még egyszer a közös EP-lista szükségességére hívta fel az ellenzéki pártok képviselőit, szabályszerűen könyörögve. 

Úgy látom, minden közös erőfeszítés rendkívül fontos, de lényegében csak az számít, amit az ellenzéki pártok a választásokon együtt tesznek. Még nem késő 

- írta. 

Korábban is kiállt a közös lista mellett

Nem ez volt az első eset, hogy Kunhalmi Ágnes kiállt egy közös ellenzéki, bevándorláspárti lista, és a Jobbik mellett. "Ezért a válaszom a kérdésére, hogy összefogunk-e a Jobbikkal, határozottan az, hogy igen" – tette egyértelművé korábbi győri sajtótájékoztatóján, mi az álláspontja a Jobbikkal való együttműködésről - Sneider feleségének náci karlendítése után. Az európai ellenzéki közösködésről pedig többször világossá tette, szükség van rá. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK