Több mint 160 millió forintot csalt ki ismerőseitől egy nagykanizsai férfi

Vágólapra másolva!
A 34 éves férfi 2007-től társtulajdonosa, 2010-től pedig ügyvezetője volt egy autószalont üzemeltető cégnek. Az üzletrészeket tulajdonostársával közösen azonban 2012-ben, illetve 2013-ban eladta. A cég új tulajdonosai a férfit ezután is alkalmazták, de a pénzügyi problémákat tapasztalva 2014 nyarán leváltották ügyvezetői pozíciójából. A cég már 2010-ben jelentős finanszírozási problémákkal küzdött, adóhatósági eljárások is folytak, ezért az ügyvezető magánszemélyektől és pénzintézetektől is vett fel  kölcsönöket úgy. A cég ellen tartozásai miatt többször is végrehajtást rendeltek el.
Vágólapra másolva!

A férfi a vállalkozás ingatlanvagyonára, tervezett autóeladásokra, illetve kedvező befektetésekre hivatkozva hét embertől összesen több mint 165 millió forint kölcsönt kért, de ennek töredékét sem fizette vissza.

Még évekkel ezután is, hogy sem tulajdonosa, sem ügyvezetője nem volt már a cégnek, a kft. vagyonára hivatkozva szerzett kölcsönöket.

A vádirat szerint több részletben kért pénzt ismerőseitől, a legkisebb összeg 6,5 millió, a legnagyobb 45 millió forint volt.

A kölcsönök visszafizetésére mindig megállapodott valamilyen határidőben, többször szerződéseket is kötött, illetve ingatlanokat vagy autókat ajánlott fel fedezetként, de a megtévesztéssel megszerzett összegekből alig néhány százezer forintot fizetett csak vissza.

A férfi ellen eljárás indult.