Egyre inkább felértékelődik a nukleáris energia a világon

2019.02.21. 10:26

Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna vendége volt csütörtökön, ahol elmondta, hogy a károsanyag-kibocsátás mellőzésére törekedve egyre inkább felértékelődik a nukleáris energia a világon, ezért is fontos hangsúlyozni, hogy a Paksi Atomerőmű szinte nullaszázalékos károsanyag-kibocsátás mellett termeli a legtöbb villamos energiát Magyarországon.

A kommunikációs igazgató azt is elmondta, hogy több országban nyilvánvalóvá vált, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében új alternatívákat kell találni. Kiemelte, hogy a Paksi Atomerőmű szinte nullaszázalékos károsanyag-kibocsátás mellett termeli a legtöbb villamos energiát Magyarországon.

A Paksi AtomerőműFotó: Mudra László - Origo

Kiemelten fontos az ellátásbiztonság

Kovács Antal hangsúlyozta, hogy az atomerőmű az ország ellátásbiztonságának szempontjából kiemelten fontos szerepet tölt be, hiszen a teljes magyar fogyasztás 33 százalékát biztosítja, ez azt jelenti, hogy a teljes magyar lakosságot, a kórházakat illetve a közüzemeket el tudja látni villamos energiával. Továbbá készletei révén az atomerőmű egy szállítási nehézséget okozó nemzetközi konfliktus esetén két évig el tudja látni villamos energiával az egész magyar lakosságot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK