Márki-Zay Péter és felesége magyarázkodik a bábacégük botrányai miatt

Vágólapra másolva!
Hosszas magyarázkodásba kezdett a 24.hu-nak adott interjújában Márki-Zay Péter és felesége, az otthonszüléses bábaként tevékenykedő Vincze Felícia. Az interjú apropóját az a büntetőeljárás adta, amelyről az Origo is részletesen beszámolt, és amely során a hódmezővásárhelyi polgármester feleségét tanúként hallgatta ki a bíróság. A vádirat szerint öt évvel ezelőtt egy csecsemő azért halt meg, mert nem kapta meg a véralvadáshoz szükséges, kötelezően előírt K-vitamint, és amikor agyvérzés miatt rosszul lett, nem hívtak hozzá orvost. Kiderült, hogy Márki-Zayné nyolc évig vezetett le úgy szüléseket, hogy nem ismerte a kötelező szabályokat. Ráadásul a cég honlapja és adóbevallása ellentétben állt egymással, kiderült, hogy sokkal kevesebb bevételt vallottak be, és sokkal kevesebb bevétel után adóztak, mint amennyi pénzt a fixáras szülésekből beszedhettek. A mostani interjúban a polgármester és felesége közösen mentegetőzött, és próbáltak a politika mögé bújni. Márki-Zay Péter, aki a cégnek évekig ügyvezetője volt, az adócsalási vád miatt is hosszasan magyarázkodott, pedig az Origo által feltárt jelek egyértelműen adóelkerülést igazolnak.
Vágólapra másolva!

A hosszas interjúban a kisgyerek halálával végződő, és a jelenlegi büntetőeljárás tárgyát képező ügyről az alábbiakat mondta a polgármester és felesége:

  • Arról próbálták meggyőzni az interjú olvasóit, hogy semmi jelentősége nincs annak, hogy a jelenlegi hódmezővásárhelyi polgármester volt az ügyvezetője az utóbb a kisgyermek halálával végződő szülést levezető és adóelkerülési ügybe keveredő bábacégnek, A Te Szülésed Kft.-nek. Holott ez nyilvánvalóan nem jelentéktelen, hiszen az ügyvezető a fő döntéshozó a cégnél, neki van aláírási joga, és ő felel a pénzügyekért is. A polgármester igyekezett vélhetően a közelgő választásokra készülve lerázni magáról a felelősséget.
  • Márki-Zay Péter azt, hogy 2011 és 2017 között ő volt a cég ügyvezetője, azzal magyarázta, hogy ha a felesége lett volna az ügyvezető, akkor elvesztette volna a főállású anyaságát. Kérdésként merül fel, hogy miért pont épp a hódmezővásárhelyi időközi választás kampányának a hajrájában - 2017 decemberében - adta át mégis a stafétát feleségének. Véletlenül nem a cég sorozatos botrányai miatt mondott-e le annak vezetéséről?
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere és felesége Forrás: Facebook
  • Aztán arról győzködték az olvasókat, hogy Márki-Zayné a szülés levezetése során nem sértett szabályt azzal, hogy nem adta be az életmentő K-vitamint. Holott a protokoll azt kötelezővé teszi. Márki-Zayné azt mondta, hogy azok elavultak, és amúgy sem tartja be őket senki.

    Pedig a protokoll betartását az egészségügyi törvény teszi kötelezővé. Így ez a magyarázat elég gyengének bizonyult.

  • Vincze Felicia az ellen is tiltakozott, hogy alternatív gyógyászati, ezoterikus áltudományokban hinne, amit azért árnyal az a tény,

    hogy a tárgyaláson kifejtette, hogy az amúgy életmentő K-vitamin szerinte veszélyes lehet, leukémiát okozhat,

    valamint érdekes módon több ilyen áltanokban hívő szülő is felkereste a bábát. Így a fenti kisgyermek szintén oltásellenes szülei is pont hozzá fordultak.

  • A bába azt is tagadta, hogy ismerte volna Mile Gabriella gyermekorvost, és tagadta, amit a vádlottak állítottak a tárgyaláson, hogy ő ajánlotta volna nekik a rossz hírű gyermekorvost.

    A probléma, hogy a szégyenpad cikkéből is kiderült, hogy egy korábbi szülésnél, az "agárdi fényevők" esetében is Mile volt a gyermekorvos és Márki-Zayné a bába. Érdekes, hogy mégsem ismerték egymást.

  • A hódmezővásárhelyi polgármester és felesége politikai szándékot lát az ügy mögött, szerintük fogást keresnek mindenen.
Hódmezővásárhely, 2018. május 29. Márki-Zay Péter (független) polgármester és Varga Ildikó jegyző a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén 2018. május 29-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A cég botrányos adózását is védelmébe vette Márki-Zay, pedig nem is kérdezték tőle

Ami még feltűnő volt az interjúban, hogy Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere védelmébe vette az általa egyébként 2011 és 2017 vége között vezetett családi céget adózási szempontból is, holott arról nem is kérdezte az interjút készítő újságíró.

Ennek kapcsán azt mondta, hogy "Magyarországon, aki az otthonszüléssel foglalkozik, nem engedheti meg magának, hogy ne legyen minden rendben a képesítése, dokumentációi, vagy éppen az adófizetése területén."

Nem lehet véletlen, hogy szóba hozta az adózást Márki-Zay, hiszen, ahogy arról korábban az Origo beszámolt, olyan helyi információk birtokába jutottunk, mely szerint a magát tisztakezűnek beállító

Márki-Zay Péter és felesége otthonszüléseket lebonyolító cégének pénzügyei nem stimmelnek, a beszámoló nem a valós adatokat tartalmazza, mégpedig azért, hogy a bevétel nagy részét elrejtse.

A céljuk vélhetően az, hogy csökkentsék az adóalapjukat, vagyis kevesebb adót kelljen befizetniük az éves árbevétel után.

Utánanézve a cégnek ezek a hírek beigazolódnak, hiszen A Te Szülésed Kft. korábban még elérhető honlapjáról – mára vélhetően a számos botrány miatt törölték – kiderült, hogy a bábaszolgáltatás 2016. május 1-től fix áras volt: 180.000 Ft/szülés.

Forrás: Origo

Viszont a honlapról korábban elérhető adatokból kiderült, hogy 2016-ban 60 szülést vezetett le, az akkor még Márki-Zay Péter ügyvezetése alatt működő cég.

Azaz, ha mindegyiket 180.000 Ft-ért végezték el, akkor 10.800.000 Ft volt az árbevételük a 2016-os évben.

Forrás: Origo

Ez így rendben is volna, csak az a gond, hogy az elérhető cégadatok szerint csak 5.564.000 Ft árbevételt tüntettek fel a 2016-os évre vonatkozó beszámolójukban. Azaz a tevékenységük következtében keletkezett árbevétel közel fele, egészen pontosan 5.236.000 Ft nem látszik a cég pénzügyi adatai között.

Az eltérés kis részben magyarázható lenne azzal, hogy ez a díjszabás csak májusban lépett életbe, a korábbi ár ennél kisebb lehetett, de a kétszeres különbséget ez sem magyarázza.

2017-ben viszont már egész évben ez volt az árazás, és az arányok a valóság és a beszámoló adatai között akkor sem változnak. A már törölt honlapon azzal dicsekedtek, hogy 68 szülést vezetett le ebben az évben a bábacég,

így a 180.000 Ft-os fix áron számítva 12.240.000 Ft-os árbevétel jönne ki. Ehhez képest a cégjegyzékben elérhető árbevételük 6.501.000 Ft, vagyis ismét közel a fele eltűnt az elvileg 68 szülésből összejött árbevételnek, egészen pontosan 5.739.000 Ft.

Forrás: Origo

Vagyis igaznak tűnik a szóbeszéd: az elvégzett szolgáltatások egy része után nem adtak számlát, így nem is számolták el azokat.

Az ügyben kifejezetten kínos a hódmezővásárhelyi polgármesternek, hogy a Te Szülésed Kft.-ben Márki-Zay Péter volt az ügyvezető és a tulajdonos is az alapítástól, azaz 2011 decemberétől egészen 2017 decemberéig. Azaz a fenti időszakban végig a későbbi polgármester volt a felelős a cég működéséért, így a pénzügyi beszámolóért is.

2017 decemberében a már a polgármesteri székről ábrándozó Márki-Zay vélhetően a sorozatos botrányok, csecsemőhalálok miatt kiszállt a felesége zűrös bizniszéből.

Már 2015-ben is meghalt egy kisgyerek Márki-Zayné kezei között

A botrányok azonban korábban sem kerülték el a polgármester és felesége vállalkozását. Már 2015-ben országos hír lett abból, hogy egy baba, a Márki-Zayné által levezetett szülést követően meghalt.

Idézi fel az esetet a Promenád.hu.

A céget 2014 második felében kereste meg egy zsombói házaspár, nyáron fogant első gyermekük megszületéséhez kértek segítséget.

Mivel a jogszabályok szerint otthonszülést csak úgy lehet levezetni, ha 20 percnyi távolságban egészségügyi intézmény érhető el, és ez Zsombó esetében nem biztosított, abban maradtak, hogy Márki-Zayék Bercsényi utcai otthonában hozzák világra a gyermeküket.

Forrás: ateszulesed.hu korábban elérhető oldala

A várandóság alatt több alkalommal is felkeresték Vincze Felíciát, az elvégzett vizsgálatok mindent rendben találtak, a terhességet „alacsony kockázatúnak" értékelték. A magzatnál egészséges szívhangot hallottak, a baba méhen belüli mozgását is megfigyelték. Nem sokkal az utolsó ilyen vizsgálat után, 2015. február 17-én éjszaka a várandós nő fájdalmakra ébredt, elkezdődött a szülés.

A csecsemő negyed öt után pár perccel született meg. A bőre – a természetesnek megfelelően – rózsaszínű volt,

a szemét azonban nem nyitotta ki, nem sírt fel.

A halált negyed hat után állapították meg. Csupán egyetlen órával a szülést követően.

A nyomozók kihallgatták a jelenlévőket, köztük a céget vezető Márki-Zay Pétert is.

Az elvégzett hatósági boncolási eljárás az újszülöttnél egyértelműen azonosítható fejlődési rendellenességet vagy betegségtüneteket nem észlelt. Az első szakvélemény szerint a gyermek halálát a szülés során fellépő oxigénhiányos állapot okozta - írja a Promenád cikke.

Az esetről a TV2 hírműsora, a Tények is beszámolt.