Egy ismert gyermekorvos megsemmisítő kritikája Márki-Zayék otthonszüléses vállalkozásáról

Márki-Zay Péter
Hódmezővásárhely, 2018. március 19. Márki-Zay Péter (függyetlen) polgármester (j2) a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésének kezdete előtt a városháza dísztermében 2018. március 19-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
"Elképesztő ez a szakmaiatlanság és sötétség, és hozzá nem értés. Milyen színvonalon működhetett az otthonszülés egy ilyen nő kezei alatt?" - írta felháborodottan dr. Novák Hunor, Magyarország egyik legismertebb orvosa Márki-Zay Péter feleségéről a közösségi oldalán vasárnap. Hozzátette, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester és felesége "láthatólag nem a nyugat-európai protokollokat követik, hanem a saját sötét alternatív világukat". Márki-Zayék üzleti vállalkozásában súlyos adóelkerülési botrányok is vannak.
Vágólapra másolva!

Dr. Novák Hunor a közösségi oldalán reagált arra, hogy 24-en hosszú magyarázkodást mutatott be bábacégük botrányai miatt Márki-Zay Péter és felesége, Vincze Felícia.

- írja felháborodottan az ország egyik legismertebb gyerekgyógyásza, hozzátéve, hogy Márki-Zay Péterék

láthatólag nem a nyugat-európai protokollokat követik, hanem a saját sötét alternatív világukat.

Novák kifogásolta, hogy az ellenzéki politikus és felesége továbbra is arra hivatkozik, hogy az orvosi irányelv csak ajánlás, betartani nem kötelező, a K-vitamin pedig (az otthonszülésznő szerint) nem hatásos, illetve mérgező, mert sósav van benne, és azt a gyerek szájába adjuk. "Remélem, hogy holnap már a konyhasó ellen is tiltakozni fog, mert NaCl klór a klórgáz pedig betiltott vegyi fegyver, amivel a háborúban öltek meg embereket" - fejezte be némi iróniával a posztját.

Ahogy beszámoltunk róla, hosszas magyarázkodásba kezdett a 24-nek adott interjújában Márki-Zay Péter és felesége, az otthonszüléses bábaként tevékenykedő Vincze Felícia. Az interjú apropóját az a büntetőeljárás adta, amelyről az Origo is részletesen beszámolt, és amely során a hódmezővásárhelyi polgármester feleségét tanúként hallgatta ki a bíróság. A vádirat szerint

öt évvel ezelőtt egy csecsemő azért halt meg, mert nem kapta meg a véralvadáshoz szükséges, kötelezően előírt K-vitamint, és amikor agyvérzés miatt rosszul lett, nem hívtak hozzá orvost.

Kiderült, hogy Márki-Zayné nyolc évig vezetett le úgy szüléseket, hogy nem ismerte a kötelező szabályokat. Ráadásul a cég honlapja és adóbevallása ellentétben állt egymással, kiderült, hogy sokkal kevesebb bevételt vallottak be, és sokkal kevesebb bevétel után adóztak, mint amennyi pénzt a fix áras szülésekből beszedhettek. A mostani interjúban a polgármester és felesége közösen mentegetőzött, és próbáltak az ellenzéki politizálás mögé bújni. Márki-Zay Péter, aki a cégnek évekig ügyvezetője volt, az adócsalási vád miatt is hosszasan magyarázkodott, pedig az

Origo által feltárt jelek egyértelműen adóelkerülést igazolnak. Ugyanis portálunk olyan helyi információk birtokába jutott, mely szerint a magát tisztakezűnek beállító

Márki-Zay Péter és felesége otthonszüléseket lebonyolító cégének pénzügyei nem stimmelnek, a beszámoló nem a valós adatokat tartalmazza, mégpedig azért, hogy a bevétel nagy részét elrejtse.

A céljuk vélhetően az volt, hogy csökkentsék az adóalapjukat, vagyis kevesebb adót kelljen befizetniük az éves árbevétel után. Utánanézve a cégnek, ezek a hírek beigazolódtak, hiszen A Te Szülésed Kft. korábban még elérhető honlapjáról – mára vélhetően a számos botrány miatt törölték – kiderült, hogy a bábaszolgáltatás 2016. május 1-től fix áras volt: 180.000 Ft/szülés.

Forrás: ATESZULESED.HU

Ez így rendben is volna, csak az a gond, hogy az elérhető cégadatok szerint csak 5.564.000 Ft árbevételt tüntettek fel a 2016-os évre vonatkozó beszámolójukban. Azaz a tevékenységük következtében keletkezett árbevétel közel fele, egészen pontosan 5.236.000 Ft nem látszik a cég pénzügyi adatai között. Az eltérés kis részben magyarázható lenne azzal, hogy ez a díjszabás csak májusban lépett életbe, a korábbi ár ennél kisebb lehetett, de a kétszeres különbséget ez sem magyarázza. 2017-ben viszont már egész évben ez volt az árazás, és az arányok a valóság és a beszámoló adatai között akkor sem változnak. A már törölt honlapon azzal dicsekedtek, hogy 68 szülést vezetett le ebben az évben a bábacég, így a 180.000 Ft-os fix áron számítva 12.240.000 Ft-os árbevétel jönne ki. Ehhez képest a cégjegyzékben elérhető árbevételük 6.501.000 Ft, vagyis ismét közel a fele eltűnt az elvileg 68 szülésből összejött árbevételnek, egészen pontosan 5.739.000 Ft. 2015-ben elvileg 52 szülést vezettek le. Ebből az évből nincs információnk az árról, de ha feltételezzük, hogy ekkor is volt legalább 150 ezer Ft, akkor is minimum közel 3 millió forint hiányzik a beszámolóból. Vagyis igaznak tűnik a szóbeszéd: az elvégzett szolgáltatások egy része után nem adtak számlát, így nem is számolták el azokat.

Az ügyben kifejezetten kínos a hódmezővásárhelyi polgármesternek, hogy a Te Szülésed Kft.-ben Márki-Zay Péter volt az ügyvezető és a tulajdonos is az alapítástól, azaz 2011 decemberétől egészen 2017 decemberéig.

Azaz a fenti időszakban végig a későbbi polgármester volt a felelős a cég működéséért, így a pénzügyi beszámolóért is. 2017 decemberében a már a polgármesteri székről ábrándozó Márki-Zay vélhetően a sorozatos botrányok, csecsemőhalálok miatt kiszállt a felesége zűrös bizniszéből. Amennyiben ez így van, akkor ez minimum adóelkerülés, ami különösen kínos és botrányos a polgármester esetében.