Újabb unokázós csalókat kaptak el a rendőrök

Vágólapra másolva!
A rendőrök elfogták azt a férfit és társát, aki közel 1,5 millió forint értékben pénzt és aranyékszereket csalt ki egy idős, újpesti asszonytól. 
Vágólapra másolva!

Egy férfi február 12-én este felhívott egy nyugdíjast, hogy magát az unokájának kiadva megszerezze a pénzét. Az idős asszony azt mondta neki, hogy nincs pénze, majd megszakadt a beszélgetés. A férfi viszont nem adta fel. Egy másik újpesti asszonynál is próbálkozott, ugyanazzal a módszerrel - írja a police.hu.

Azt állította, hogy a nő unokájaként pénzre van szüksége, mert fogva tartják őt az albánok, akik csak akkor engedik el, ha fizet nekik.

Az asszony taxival ment a megadott helyre, és egy 54 éves férfinak borítékban

1,5 millió forint értékben pénzt és arany ékszereket adott át.

A férfi elvitte szintén 54 éves társának a megszerzett borítékot.

A rendőrök február 21-én azonosították a csalókat és el is fogták őket.

A nyomozók a kispesti lakásban lefoglalt zálogjegyek alapján megtalálták az arany ékszereket, amit visszaadtak az asszonynak.