Állatkínzással vádolnak egy boconádi gazdát

Máramaros genetika
4. Az állattartásnak ma is nagy jelentősége van a máramarosi falvakban. Szinte minden háznál tartanak szarvasmarhát vagy kecskét. Az állatokat reggel kihajtják a legelőre, este pedig minden szarvasmarha magától hazatalál.
Vágólapra másolva!
Borzalmas körülmények között tartotta haszonállatait, elhullott kecskéit a kutyáival etette fel az 51 éves férfi, akit feljentettek állatkínzás miatt. 
Vágólapra másolva!

A gazda Boconád belterületén két lovat, szarvasmarhákat, valamint több juhot és kecskét is tartott bekerített telephelyén.

– olvasható Szalóki Zoltán heves megyei főügyész közleményében.

A hatóság munkatársai a telephelyen több mint egy tucat kecske, egy juh és egy szarvasmarha tetemét találták meg.

A láncra vert kutyák előtt állati csontok és végtagmaradványok voltak, azt bizonyítva, hogy a férfi az elpusztult jószágokkal etette a kutyáit.

A szarvasmarhák előtti itató száraz volt, a kecskék etetőjébe pedig több állat feje beszorult.

A trágya az állatok elhelyezésére szolgáló szűkös karámokban térdig ért, és az ott pangó vízzel keveredett.

Egy szarvasmarha is áldozat volt – Illusztráció Forrás: Turista Magazin/Francz Ilona

A súlyos szabálytalanságok miatt a gazdát megbírságolták és kötelezték az előírások betartására, de nem változott semmi. A férfi továbbra sem gondoskodott az állatokról.

Nem adott nekik vizet, nem intézkedett az elszaporodott rágcsálók irtásáról, a karámokat nem tisztította és a felgyűlt trágyát sem szállította el.

A Hevesi Járási Ügyészség a közigazgatási eljárással párhuzamosan megindult büntetőeljárásban állatkínzással vádolja a telephely tulajdonosát, akivel szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta. Emellett vizsgálják az állattartástól történő eltiltás lehetőségét is.