Orbán Viktor: A bajt nem kell Európába hozni

Vágólapra másolva!
2016 ősze és 2019 januárja között Magyarország összesen 7,63 milliárd forintot különített el az üldözött keresztény közösségek helyben maradásának támogatására - minderről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt, amikor díszebéd keretében tárgyalt a világ egyik legrégebbi keresztény közösségének vezetőjével, Jusszef Abszi melkita görögkatolikus pátriárkával Budapesten.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök és helyettese, Semjén Zsolt kedden díszebéden fogadta Jusszef Abszi melkita görögkatolikus pátriárkát a Karmelita Kolostorban - tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Az Antiókhiai Melkita Görögkatolikus Egyház bizánci rítusú keleti katolikus egyház, amely a Római Katolikus Egyház saját jogú részegyháza, székhelye Szíria fővárosában, Damaszkuszban van, pátriárkája a 2017-ben megválasztott Jusszef Abszi.

A melkita görögkatolikusok az Antiókhiában élő első keresztény közösségekig vezetik vissza származásukat, egyes teológusok szerint ez a világ legrégebbi, folyamatosan létező keresztény közössége.

A világban élő melkita hívek száma másfél millió főre tehető, közülük ma már csupán 80 ezren élnek Szíriában, a háború és az üldöztetések miatt sok melkita család kényszerült az ország elhagyására.

Milliárdok a helyben maradásra

A keddi budapesti megbeszélésen elhangzott: mivel jelenleg nincs közvetlen diplomáciai kapcsolat Magyarország és Szíria között, a kormány "Hungary Helps" (Magyarország segít) elnevezésű programja a helyi keresztény egyházak humanitárius programjainak finanszírozásán keresztül nyújt segítséget az elvándorolt lakosság hazatéréséhez.

Orbán Viktor a tanácskozáson közölte: az egyházak vezetői által benyújtott javaslatok alapján a magyar kormány megkezdte a humanitárius segélyek közvetlen eljuttatását a szükséget szenvedő közösségekhez.

2016 ősze és 2019 januárja között Magyarország összesen 7,63 milliárd forintot különített el az üldözött keresztény közösségek helyben maradásának támogatására.

A magyar kormány alapelve változatlan: a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt Európába hozni - közölte Havasi Bertalan.