Kórházba került egy középiskolás diák a tanárnője miatt

Vágólapra másolva!
Annyira elfajult egy tanár és diákja között a veszekedés Budapesten, hogy a középiskolásfiúhoz végül mentőt kellett hívni. Hogy pontosan mi történt, azt nem lehet tudni, mindenesetre az iskolában belső vizsgálat indult, melynek idejére felfüggesztették a tanárnőt. 
Vágólapra másolva!

A Blikk úgy tudja, hogy a fiú összeveszett a tanárnővel, és azután vitték kórházba, fejsérüléssel.

A tanulót bent tartották megfigyelésre, és megállapították, hogy nem súlyos és nem is maradandó a sérülés.

A fiú így elhagyhatta már a kórházat. Az iskola vezetősége azonnal belső vizsgálatot indított az ügyben.


– mondta el a lapnak az iskola főigazgatója.

A tanárnő tagadja, hogy megütötte volna a diákot. A klinikai szakpszichológus, Skultéti-Szabó Katalin szerint

ugyan embert próbáló szakma a pedagógusoké, de bármi történjék is, nem emelhet kezet a tanulóra a tanár.


„Sok diák eleve olyan családi háttérrel rendelkezik, amelytől feszültté, agresszívvé válik, de akkor sem indokolt, hogy kezet emeljenek rá. Hiszen a pedagógus is a felnőttmintát nyújtja, az erőszak pedig erőszakot szül."