Nem VV Fanni hajszálát találták meg a gyanúsítottnál

VV Fanni
Az utolsó VV Fanniról készült fotó. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják, a megölésével B. Lászlót gyanúsítják.
Vágólapra másolva!
Az egykori valóságshow-szereplő Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el, azóta nem sikerült megtalálni a rendőrségnek a holttestét. A rendőrség B. Lászlót gyanúsítja a gyilkossággal, kamerafelvételek bizonyítják, hogy a nő eltűnésének estéjén a kezében viszi le a lépcsőn Fanni élettelen testét. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a férfi lakásán megtalálták a nő hajszálait és a vérét is, de a Bors információi szerint ez nem igaz.
Vágólapra másolva!

A rendőrség korábban hajszálakat talált a gyanúsított B. László vidéki lakásán, a mosógépben. Azt lehetett hinni, hogy ezek VV Fannitól származnak, de a Borsnak a férfi korábbi ügyvédje és rokona, dr. Brodmann Péter elmondta, hogy nem tudják, kié lehetnek a hajszálak.

"A gyanúsítottat ismét kihallgatták, hozzáteszem, úgy, hogy a védőjét, dr. Bálint Rolandot erről nem értesítették. B. László elmondta az ügyvédjének, hogy

a rendőrök elé tárták a szakértői véleményt, miszerint a siófoki lakásában talált két hajszál nem a sértetté, és nem is a gyanúsított egykori barátnőéjé, és hogy nem tudják, kitől származnak.

A gyanúsított kabátján talált vérfoltról pedig kiderült, hogy B. Lászlóé" – mondta a lapnak Brodmann Péter, akit korábban kizártak az ügyből, de B. László jelenlegi ügyvédje rendszeresen tájékoztatja őt.

Forrás: Blikk

B. László ezen a kihallgatáson nem tett vallomást, de a rendőrök elmondták neki, hogy mivel fogják megvádolni.

– tette hozzá az ügyvéd.

Ahogy azt korábban megírtuk, VV Fanni 2017. november 20-án tűnt el. A nő meggyilkolásával B. Lászlót gyanúsították meg.

A rendőrség hiába kereste már szinte mindenhol Novozánszki Fanni holttestét, eddig nem sikerült megtalálni.

A gyanúsított férfit holttest nélkül is elítélhetik gyilkosságért, de ehhez minden más bizonyítéknak egyeznie kell.