Varga Mihály: Eredményesek a befektetőbarát kormányzati intézkedések

VARGA Mihály
Budapest, 2019. február 27. Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján a budapesti New York Palace szállodában 2019. február 27-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint eredményesek a befektetőbarát kormányzati intézkedések. Varga Mihály szerint a beruházások növekedéséhez hozzájárult az otthonteremtési program, a társasági adókulcs csökkentése és az uniós források hatékony felhasználása, valamint a feldolgozóipari fejlesztések és az építési beruházások bővülése is. 
Vágólapra másolva!

A eredményességét hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a legfrissebb beruházási statisztikák alapján, megemlítve, hogy

tavaly 8495 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg Magyarországon, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A közlemény szerint a beruházások növekedését az otthonteremtési program, a hatéves bérmegállapodás eredményeként 9 százalékra csökkentett társasági adókulcs és az uniós források hatékony felhasználása is támogatta.

A beruházások kiegyensúlyozott növekedése a tárcavezető szerint a következő évekre is megerősíti a kedvező gazdasági kilátásokat.

Varga Mihály: Magyarország beruházási rátája számottevően felülmúlja mind a visegrádi országok, mind az Európai Unió átlagát Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Folyamatosan emelkedő beruházási ráta

A miniszter kiemelte, hogy Magyarország beruházási rátája az elmúlt két évben kitartóan emelkedett, a magyar adat a Pénzügyminisztérium becslése szerint 25 százalék felett alakulhatott 2018-ban,

amely számottevően felülmúlja mind a visegrádi országok, mind az Európai Unió átlagát.

A bruttó állóeszköz-beruházások 2010 első negyedéve és 2018 harmadik negyedéve között több mint 53 százalékkal nőttek, az ütem kiemelkedőnek számít a régióban.

Varga Mihály rámutatott: A tavalyi negyedik negyedév 3174 milliárd forint értékű beruházással, 16,9 százalékos bővüléssel járult hozzá a gazdaság teljesítményéhez, kiemelve, hogy a fejlesztések lendületét mutatja, hogy a negyedik negyedévben 3,8 százalékos növekedést regisztráltak negyedéves összevetésben. Hangsúlyozta, hogy a dinamikus növekedésben

komoly szerepet játszottak a feldolgozóipar kapacitásbővítő fejlesztései, valamint az, hogy az építési beruházások is 24 százalékkal bővültek.

Bővülés a gazdasági ágazatok háromnegyedében

A közlemény szerint a 19 gazdasági ágazat közül 15-ben dinamikus volt a beruházás-növekedés. Az energiaiparban a beruházási teljesítmény 18 százalékkal emelkedett, az oktatásban 6,9 százalékkal, az egészségügyben 46 százalékkal bővültek a beruházások. A háztartási szektor beruházásait tekintve a miniszter szerint kedvező, hogy az építési engedélyek számának elmúlt években megfigyelt emelkedése egyre inkább visszatükröződik a lakásépítések növekedésében. Tavaly 17,7 ezer lakás épült az országban, amely 23 százalékos bővülést jelent éves összehasonlításban.