Nyílt utcán rúgta fejbe ismerősét egy kecskeméti férfi

Vágólapra másolva!
Egy kecskeméti férfi egy korábbi vita miatt brutálisan megverte az egyik ismerősét idén januárban. 
Vágólapra másolva!

Kecskeméten, a Kossuth városban haladt autójával egy 35 éves férfi, amikor észrevette, hogy egy régi ismerőse gyalogol az utcán. Kiszólt a neki kocsiból, hogy szálljon be, mert beszélni akar vele. Az ismerős továbbhaladt, ezért a férfi ideges lett, kiszállt autójából és a nyílt utcán rátámadt.

Először fejbe rúgta, majd térdre kényszerítette.

Egy közelben lakó nő észrevette a verekedést, és megpróbálta leállítani őket. A férfi erre elindult a nő felé, de közben látta, hogy ismerőse menekülni próbál, ezért arcon rúgta.

A férfi többszörösen büntetett előéletű, és bevallotta a tettét,

3 év börtön helyett a közmunkát javasolják számára.

Az ügyészség javasolja, hogy a visszaeső férfit ítéljék közmunkára. Az ügyben kecskeméti bíróság fog dönteni.