Brutálisan bánt élettársa holttestével a szegedi gyilkos

Szeged gyilkosság
Vágólapra másolva!
A bíróság ma elrendelte a gyilkossággal gyanúsított szegedi nő letartóztatását. A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc az MTI-nek elmondta, hogy a nő ellen nemcsak gyilkosság, hanem nagyobb kárt okozó csalás és hamis vád miatt folyik eljárás.
Vágólapra másolva!

A 44 éves V. Anita együtt élt párjával, az 55 éves B. Ildikóval, egészen 2017 májusáig. Akkor a két nő valamin összeveszett, verekedni kezdtek, majd a fiatalabb nő megütötte, végül pedig megfojtotta az élettársát.

Hogy a holtestet eltüntesse, egy, a kertben kiásott medence gödrébe tette, aztán felgyújtotta és leöntötte csemperagasztóval.

A gödröt betemette és sziklakertet alakított ki rajta.

Forrás: Police.hu

A gyilkosság után beszedte az áldozatnak járó pénzt is.

B. Ildikó egy másik lakását kiadta albérletbe, a gyilkos pedig azt mondta a bérlőnek, hogy a tulajdonos börtönben van és őt bízta meg azzal, hogy átvegye a bérleti díjat.

2018 júliusáig így összesen 560 ezer forintot vett át jogtalanul a mit sem sejtő albérlőtől. A meggyilkolt asszonyt kereste a családja, akiket V. Anita különböző történetekkel hitegetett, például, hogy külföldön van, és csak vele és új párjával tartja a kapcsolatot. Így akarta elhitetni velük, hogy az asszony engedélyével élnek annak házában. De a család, főleg az asszony lánya végig gyanakodott a nőre. 2018 nyarán pedig már a rendőrség is kereste B. Ildikót, amikor is felmerült a bűncselekmény gyanúja.

Kedden helyszínelést tartottak a szegedi háznál, amikor a rendőrök megtalálták a holttestet.

Őrizetbe vették a 44 éves nőt és 45 éves párját, akit bűnpártolással gyanúsítottak. A nő kihallgatása alatt azzal vádolta meg a férfit, hogy segített neki a holttest eltüntetésében.

Forrás: Police.hu

A bíróság ma elrendelte a gyilkossággal gyanúsított nő letartóztatását. A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc az MTI-nek elmondta, hogy a nő ellen nemcsak gyilkosság, hanem nagyobb kárt okozó csalás és hamis vád miatt folyik eljárás.