A meggyilkolt élettársa autóját is el akarta adni a szegedi nő

Szeged gyilkosság, bártulajdonos
Vágólapra másolva!
Kisemmizte, megölte, majd beköltözött áldozata házába a szegedi bártulajdonos. Korábban együtt éltek az asszonnyal, elhitette vele, hogy szerelmes belé, de csak a vagyonát akarta megszerezni. Miután meggyilkolta, az autóját is el akarta adni - írja a Bors. 
Vágólapra másolva!

A 44 éves nő megfojtotta korábbi szerelmét és élettársát, az 55 éves Ildikót. Holttestét elásta a kertbe, majd egy évig élt a házában új párjával, a 45 éves Győzővel.

Az asszonyt kereste a családja, akikkel megpróbálta elhitetni, hogy külföldre utazott, és csak velük tartja a kapcsolatot üzenetben.

Így akarta elérni, hogy a rokonok elhiggyék: Ildikó engedélyével lakik a házában. Felélték Ildikó pénzét, bulikat rendeztek és külföldre utaztak.

Gyanúsak voltak a családnak, főleg az asszony lányának, aki rájött, hogy anyja kocsiját is el akarta adni a gyilkos.

A szürke Honda Civic autóját is eladta, azt hazudva, hogy az övé. Kifizették a kocsit, ám nem tudták a nevükre íratni, mert édesanyámé az autó.

– írta korábban a meggyilkolt nő lánya a Facebookon. Neki már korábban is gyanús volt a bártulajdonos.

Forrás: Police.hu

A helyiek szerint a férfi egyébként egy normális, családját szerető férfi volt, és V. Anita keverte bele a gyilkosságba.

– mondták a helyiek a Borsnak.

A gyilkos akkor bukott le, amikor néhány napja a rendőrök házkutatást tartottak nála, és a kertben megtalálták a holttestet.

A 44 éves nőt őrizetbe vették, akárcsak új barátját, aki segíthetett neki a gyilkosságban.