A titok, ami miatt finom az orosházi kolbász, szalámi, sonka

Vágólapra másolva!
Olyan erő van birtokunkban, mely Európában nem igen van máshol, vannak olyan hagyományaink, melyek egyedülállóak - jelentette ki az Agrárminisztérium államtitkára szombaton.
Vágólapra másolva!

Farkas Sándor a XIII. Orosházi Hagyományok-Ízek Versenye ünnepélyes megnyitóján azt mondta, hogy

Hozzátette:

Beszélt arról is:

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott, hogy a már tizenharmadik alkalommal megszervezett versenyen nemcsak barátságok szövődnek,

Az országgyűlés alelnöki posztját is betöltő politikus hangsúlyozta, hagyományainkat fel kell mutatni: azt,

amire büszkék vagyunk, amit át akarunk adni utódainknak.

Dávid Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester kifejtette, a verseny kitűnő alkalom arra, hogy a városban és a térségben élők bemutassák,

milyen gasztronómiai csodák előállítására képesek;

az itt lakóknak van mire büszkének lenniük.

Zalai Mihály (Fidesz-KDNP), a Békés Megyei Közgyűlés elnöke felidézte,hogy a helyi gazdakör először 2007-ben - a közösség erősítése mellett - azzal a céllal rendezte meg versenyt, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsen a helyi termékeknek és készítőiknek. A politikus kijelentette: éppen ezért tartja elfogadhatatlannak, hogy

a helyi ellenzék igyekszik ellehetetleníteni a rendezvényt,

idén meg akarta vonni a verseny önkormányzati támogatását.