Kiszelly Zoltán: Krízishelyzet van az MSZP-n belül

TÓTH Bertalan
Budapest, 2019. február 16. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke beszédet mond az MSZP kongresszusán, ahol a párt európai parlamenti (EP-) listájáról és választási programjáról döntenek a Villányi úti Konferenciaközpontban 2019. február 16-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Kiszelly Zoltán szerint az MSZP-n belül krízishelyzet van, ez pedig a párt támogatottságában is meglátszik. 
Vágólapra másolva!

A politológus az M1 aktuális csatornáján beszélt arról, hogy Mesterházy Attila elnöksége idején az MSZP támogatottsága 20-25 százalék volt, ami 10 százalék körülire csökkent. A szakértő úgy fogalmazott:

Mindeközben Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció hasznot húz az MSZP gyengüléséből. Kiszelly szerint az ellenzék átgondolt stratégia helyett

látványelemekkel próbál politizálni.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Az ellenzéki pártok összefogásáról pedig úgy nyilatkozott, hogy az komolytalan, a pártok pedig látványelemekkel próbálják elfedni a közöttük lévő különbségeket.