Vádat emeltek egy honvédségnél közalkalmazottként dolgozó férfival szemben, aki egy beruházás műszaki ellenőreként 10 millió forint kenőpénzt kért a kivitelezőktől – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

A férfi a honvédség ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó hivatalánál dolgozott közalkalmazottként, műszaki előadói beosztásban. Munkaköréhez tartozott a számára kijelölt beruházások műszaki ellenőri feladatainak ellátása, így a teljesítések átvétele és igazolása is.

A Honvédelmi Minisztérium 2017-ben közbeszerzést írt ki egy hódmezővásárhelyi honvédségi ingatlanegyüttes tetőszerkezetének felújítására. A vádirat szerint a tényleges munkát végző alvállalkozókat a vádlott, mint a beruházás műszaki ellenőre 2018 márciusában megkereste egy helyszínbejárás alkalmával, és két vállalkozás képviselőjének is felajánlotta, hogy a munkát ne a közbeszerzésben előírt műszaki tartalommal végezzék el.

Ajánlata szerint ezzel a vállalkozók mintegy 10-10 millió forintot tudnak megspórolni, ő azonban öt-öt millió forintért cserébe szerződésszerűnek igazolja le a teljesítéseket.

A vállalkozások képviselői nem fogadták el a vádlott ajánlatát, így pénzátadás nem történt – tudatta a csoportvezető ügyész.