A Jobbik pártmédiája eltüntetett egy Gyöngyösi Mártonról szóló cikket

Gyöngyösi Márton Jobbik
Budapest, 2017. október 9. Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese azonnali kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. október 9-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
„Hozzáférés megtagadva” – olvasható az írás linkjére kattintva. Egyre kellemetlenebb helyzetben az holokauszton gúnyolódó politikus, könnyen lehet, hogy a Jobbikban már azt készítik elő, hogy megszabadulnak a lebukott antiszemita frakcióvezetőtől.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön megírtuk, hogy minden eddiginél meredekebb hangfelvétel került az Origo birtokába Gyöngyösi Mártonról. A Brüsszelbe igyekvő politikus több mint másfél óráig zsidózott: kinevette a holokauszt áldozatait, azt mondta a hazai zsidóságról, hogy „azt sem tudjuk, kicsodák”, és ízléstelenül gúnyolódott az ortodox rabbik öltözködésén pártja békéscsabai fórumán 2013-ban. Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy miután nyilvánosságra került a felvétel, elérhetetlenné vált egy Gyöngyösivel kapcsolatos cikk a Jobbik pártmédiájában. A 2011-ben megjelent írás a politikusnak egyik, a „cionizmus befolyásával” foglalkozó nyilatkozatát idézte.

– ez a szöveg volt olvasható eredetileg az Alfahíren. Az ominózus mondatokat beírva a Google keresőbe, a következő látható:

Forrás: Origo

A linkre kattintva pedig a „hozzáférés megtagadva” felirat jelenik meg, így a cikk jelen pillanatban elérhetetlen.

Forrás: Origo