Két idős nőt rabolt ki egy veszprémi férfi

2019.03.07. 18:29

Befejezték a rendőrök annak a 31 éves veszprémi férfinak az ügyét, aki különféle okokra hivatkozva két idős veszprémi nőtől csalt ki pénzt. 

Előbb augusztusban egy kertésznek adta ki magát, és fűnyírást vállalt egy 94 éves veszprémi nőnél.

Miután a kert egy kis részén lenyírta a füvet, rávette az idős asszonyt, hogy adjon neki kétszázezer forint munkadíjat.

Ezután még kétszer felkereste az asszonyt szeptemberben, illetve novemberben, amikor összesen ötvenezer forintot kért kölcsön tőle, amit aztán soha nem adott meg neki. 

A rendőrök kiderítették, hogy 2018 tavaszán egy másik idős asszonyt is becsapott, és azt állította neki, hogy anyagi gondjai vannak, ezért szeretne kölcsönkérni tőle harmincezer forintot, amelyet rövid időn belül meg is ad. Egy hónappal később ismét elment hozzá, és azt hazudta, hogy meghalt a gyereke, és további ötvenezer forintot kért a nőtől a temetés költségeire. Az asszony lakásán azonban nem volt ennyi pénz, ezért elmentek a közeli bankautomatához. Amikor a nő levette az összeget, még hozzá sem nyúlhatott: a férfi hirtelen kirántotta a pénzt az automatából, majd elfutott vele.

Forrás: Police.hu

A férfi ellen napokon belül vádat emelhetnek.